Félmillió jár a dicsőség mellé, bárki elindulhat

Félmillió jár a dicsőség mellé, bárki elindulhat

A Magyar Úszó Szövetség nyílt kabalapályázatot hirdet, mely során a jelentkezőknek a magyar úszósport állandó "kísérőjét" kell megtervezniük.

A rajzos ötletekkel, tervekkel május 26-án 12 óráig lehet pályázni. A kabalafigurákat a jövőben a magyarországi viadalokon érmes versenyzők vehetik át, illetve a közönség is megvásárolhatja, a bevételt pedig az utánpótlás-nevelésre fordítja a szövetség.

A MÚSZ szerint a győztes félmillió forintos jutalmat kap.

A beérkezett pályamunkákat egy bírálóbizottság értékeli, tagjai között lesz Kovács Ágnes olimpiai bajnok, az úszó Olimpiai Bajnokok Testületének delegáltja, a MÚSZ és sportolói bizottságának képviselője, továbbá két neves művész, egyetemi oktató: Koós Pál, egyetemi docens, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének Igazgatója és Auth Attila grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének egyetemi adjunktusa, valamint – a praktikussági és megvalósíthatósági szempontok okán – a korábbi világversenyek kabaláinak gyártásában fontos szerepet vállalt Kéri Kft. képviselője.

A bizottság 6 pályaművet választ ki első körben, az alkotóknak ezután egy még részletesebb, mindenre kiterjedő tervet kell benyújtaniuk, miközben online is indul egy közönségszavazás, az itt szerzett első hely egy szavazatot ér a végső bírálási folyamatban. A győztest a Magyar Úszás Napján, június 16-án jelenti be a MÚSZ. A részletes pályázati kiírás megtalálható szövetség honlapján.

Kapcsolódó cikkek