Ünnepélyes esküt tettek

Ünnepélyes esküt tettek

Katonai eskütétel

Schmitt Pál köztársasági elnök az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a katonáknak ma új feladatuk van, a honvédségnek kell hazaszeretetből új lelkületet adnia az országnak. Hende Csaba honvédelmi miniszter szavai szerint sokat végeztünk, de hatalmas munka vár még ránk a honvédség és az egész ország megújításában.

Scmitt Pál

Schmitt Pál 

Az államfő megfogalmazása szerint a honvédségnek kell hazaszeretetből új lelkületet adnia az országnak. Ez az új lelkület azt jelenti, hogy a honvédelem ismét az lehet, amire született. A haza védelme ugyanis több mint hadászat és fegyver kérdése, a hazát \”védeni kell minden olyan veszedelemtől, amely ártalmára van, amely pusztítja, porlasztja, gyengíti\” – mondta Schmitt Pál. A köztársasági elnök kiemelte, hogy a magyar nemzet mindig kellő számban és szellemben állított ki katonákat, küldött bátor vitézeket a hon védelmére.

Hende Csaba egyebek között azt hangsúlyozta, hogy \”nem élünk könnyű időket, sem az ország, sem a honvédség, sokat végeztünk, de hatalmas munka vár még ránk\”. A miniszter szerint a honvédség megújításában az előző két kormány révén hátrahagyott anyagi és morális örökség ellenére hatalmas lépéseket tettek előre. Ma már kétezer önkéntes tartalékos katona van, felállították a koronaőrséget, a Ludovika Zászlóaljat és nemsokára megnyitja kapuit a közszolgálati egyetem, amely átjárást teremt  a közszolgálati pálya különböző részei között.

Hende Csaba

Hende Csaba

Hende Csaba kiemelte, hogy a katonák az elmúlt évben minden éles helyzetben megállták a helyüket, az árvízi védekezésben, a kolontári iszapkatasztrófában és a külföldi missziókban. Szólt arról is, hogy a rendkívül szűkös anyagi körülmények között előkésztik mindazon fejlesztéseket, amelyek a katonai képességek megőrzéséhez szükségesek, ehhez pedig elengedhetetlen a hazai hadiipar újjáélesztése.

Katonai eskütétel

Az avatáson hatvanegy hallgató tette le a katonai esküt, amelynek aláírt példányát átadták Schmidt Pál köztársasági elnöknek. Az eskü elmondása után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek kardrántással és a hazáért mindhalálig felkiáltással fejezték be a ceremóniát. Az ünnepélyes esküt követően megkoszorúzták a Magyar Hősök Emlékkövét. 

Az ifjú tiszteket a Magyar Honvédség harci helikopterei, csapatszállító és vadászrepülőgépei a Hősök tere feletti kötelékrepüléssel köszöntötték.

Kapcsolódó cikkek