Tehetségre vadászik a MOL

Tehetségre vadászik a MOL

MOL felirat

Az alapítvány tehetségtámogató programjának célja, hogy anyagi támogatásban részesítse azokat a 10-18 év közötti fiatalokat, akik komoly eredményeket értek el valamilyen sportágban, a művészetek, vagy a tudomány területén, de további fejlődésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázati felhívásokat ősszel a művészet és tudomány, tavasszal pedig sport kategóriában hirdetik meg, a rászoruló fiatalok eszközökre vagy útiköltségre nyerhetnek támogatást.

Szilágyi Áron

Szilágyi Áron 

Az alapítvány a fiatalok mellett a velük foglalkozó tanárok, edzők munkáját is elismeri, a MOL Tehetséggondozásért Díjat évente négy tanárnak és négy edzőnek adják át – ismertette Bán László, a kuratórium elnöke az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban rendezett sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy az idei jelöléseket december 31-ig várják az alapítvány és a MOL honlapján, az elismeréseket 2012. márciusában adják át. Az Új Európa Alapítvány célja, hogy a fiatalok “kitörési pontnak”, “lehetőségnek” tekintsék az alapítvány támogatását – hangsúlyozta Somlyai Dóra, az alapítvány kurátora, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

Mint mondta, az öt év alatt hatszázmillió forinttal támogattak több mint 2400 tehetséges fiatalt, valamint legalább ötvenezer gyerek gyógyulásához járult hozzá élmény és művészetterápiás programok támogatásával. Az alapítvány támogatta egyebek mellett Szilágyi Áron kardvívó, Bérczes Dávid sakkozó, Felméry Lili balettáncos, Tóth Zsófia triatlonista és ifjabb Tóth Péter gokartversenyző munkáját. Ezen túl évente legalább harminc nonprofit szervezet élmény- és művészetterápiás programjait segítik, melyek krónikusan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek gyógyulásához járulnak hozzá. Az alapítvány internetes keresőket mintázó reklámkapukat állít fel a héten öt budapesti iskola bejáratánál és ehhez kapcsolódva internetes játékot szervez. A kapuknál magukról fotót készítő diákokat és járókelőket játékra hívja az alapítvány a Facebookon az elkövetkező két hétben.

Kapcsolódó cikkek