Szanyi Tibor új pártot alapít

Zászlót bont Szanyi Tibor mozgalma

Zászlót bont Szanyi Tibor mozgalma

Igen néven a hét végén indul útjára Szanyi Tibor új mozgalma, amelyet a politikus "a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként" jellemez, és amely állítása szerint nem kíván párttá váln. Ezt írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Vasárnap, a horányi Baloldali Sziget Fesztiválon bont zászlót a mozgalom, amely a korábban tervezett Bal Blokk helyett az Igen nevet viseli majd.

“Igazság, egyenlőség, egyetértés a főbb alapvetésünk, s ezeket jól fedi ez a szó”

– magyarázta a névválasztást a lapnak az MSZP-s politikus, aki egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy eddig kik csatlakoztak a mozgalomhoz.

Annyit árult el csupán, hogy a hét végi bemutatkozón szinte mindenki ott lesz, aki segített a szerveződés elindításában, ahová várják magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását is.

Bár Szanyi korábban elsősorban azzal magyarázta a mozgalom létrehozását, hogy az MSZP és elnöke, Tóth Bertalan alkalmatlan a baloldali, sőt a radikális baloldali érzelmű emberek megszólítására, most azt hangsúlyozta: a szerveződés “a globális életben maradás egyik magyarországi ága”.

“A pontos cél is ez: életben maradni”

– jelentette ki a politikus, aki szerint 2019 eddigi ökológiai katasztrófái már önmagukban is elég muníciót adnak ehhez. Hangsúlyozta: mi, magyarok sem maradunk ki a közös feladatokból, annak ellenére sem, hogy a hazai politikai struktúra még a régi kihívásokkal bajlódik.

Arra a kérdésre, hogy idővel párttá válhat-e a mozgalom, Szanyi Tibor azt mondta a lapnak, hogy nincs ilyen céljuk.

Kapcsolódó cikkek