Varga-Bajusz Veronika: egy tehetség se kallódjon el

Varga-Bajusz Veronika: egy tehetség se kallódjon el

Magyarország és Kárpát-medence a tehetségek földje, az a feladatunk, hogy egy tehetség se kallódjon el. Ezt mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Varga-Bajusz Veronika kifejtette, az idei évben ismét lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát felajánlják az adófizetők a tehetséggondozás támogatására. Az elmúlt 16 évben a tehetségprogramra már összesen több mint 21 milliárd forintot ajánlottak fel az adófizetők.

“Tavaly minden rekordot megdöntve több mint 2,5 milliárdot, amit a kormány minden évben kiegészít, így a múlt évben összesen több mint négymilliárd forintot tudtak erre a célra fordítani”

– összegezte az államtitkár, majd kifejtette, intézményeket, civil szervezeteket támogatnak pályázati programokon keresztül, a kiemeltebben tehetségekkel foglalkozó szervezetek meghívásos pályázaton vehetnek részt, a legnagyobb pedig a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjprogram, ahol maguk a fiatalok vagy a felkészítő tanáraik kaphatnak támogatást egy-egy versenyre való felkészüléshez, szereplésekhez vagy egyéb feladataikhoz.

Tanulmányi versenyeket is támogatnak, továbbá néhány éve már külhoni fiatalokat, szakembereket és intézményeket is támogatnak a program keretéből.

Varga-Bajusz Veronika példaként említette a Köbüki ösztöndíjprogram tanároknak szóló pályázatát, amelynek révén a tehetséggondozást végző tanárok havi 75 000 forintos ösztöndíjat kapnak. Kitért arra, hogy évente 300 000-350 000 hazai fiatal részesül a támogatásokból, a Kárpát-medencében, a külhoni területeken 190 000 fiatalnak tudott segíteni ez a program.

Tavaly létrehoztak egy tehetségtérképet, amelynek révén az érdeklődő családok, tanárok láthatják, hogy a környezetükben hol van tehetségtámogató program, de ezzel a tehetségutakat is tudják azonosítani és segíteni.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ezen túlmenően arról is beszélt, hogy a magyar tehetségprogram elég egyedülálló lehetőségteremtés a fiataloknak. A magyar tehetségek erősek a nemzetközi mezőnyben, szép diákolimpiai eredményeket szereznek, a tavaly indított Pannónia Tehetséggondozó Ösztöndíj keretében pedig már a top 100-as egyetemekre felvett fiatalok képzéséhez is hozzájárulnak.

Kapcsolódó cikkek