Szanyi Tibor

Új baloldali mozgalmat indít Szanyi Tibor

Új baloldali mozgalmat indít Szanyi Tibor

Holnapelőtt jeligére mozgalmat indít a szocialista Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselőjelöltje; az ellenzéki politikus ezt hétfőn nyílt levélben jelentette be. Az atv.hu-n közzétett dokumentumban, amelyben élesen kritizálja a jelenlegi MSZP-t, azt írta, ha a pártnak szüksége van rá, akkor az elnökévé választja.

Az ellenzéki politikus közölte, mozgalmához bárki csatlakozhat, aki azt vallja, hogy “a Föld-i élet még menthető”, ha újra a legszélesebb értelemben vett szolidaritás lesz úrrá a gondolkodásban. Hozzátette, nincs más célja, mint politikai otthont teremteni a társadalmi szolidaritás híveinek, úgymond a radikális baloldali fiataloknak, nőknek és férfiaknak.

Értelmezése szerint “ez egy zöldmezős beruházás, amely vörös vonalakat húz jó és rossz között”, és akár pártok befogadására is alkalmas.

“Ha az MSZP-nek szüksége van rám, akkor elnökévé választ, azzal hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm”

– tette hozzá.

Szanyi Tibor az MSZP-ről úgy fogalmazott, “ez így nem párt”, ez így csak egy “degenerálódó belterjes klub”, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálnak. Rámutatott: ma 20-30 emberből jó, ha egy gondolja, hogy szükség lenne az MSZP-re. “A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon” – írta. Hangsúlyozta: belépőkről alig hallanak, kilépőkről, elsétálókról annál többet.

“Értelmiségi szimpátia sem övezi őket, a baloldalinak ismert tudósaik, művészeik mára majdnem teljesen elhalkultak, rosszat pedig – udvariasan – inkább nem mondanak. Hovatovább akkor törnek ki külső-belső üdvrivalgásban, ha valaki számottevőbb ember, valami testület szóba áll velünk”

– fűzte hozzá.

Utalva az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti választáson elért 6,62 százalékos eredményére, rámutatott: ha igaz, hogy a Párbeszéd egy 1-2 százalékos párt, akkor “keményen bezuhantak” 5 százalék alá, ami azt jelenti, hogy immár nem országgyűlési képviseletre alkalmas tényezők.

Úgy vélte, hogy a szocialisták 2019-ben elkövették a lehető legnagyobb kampányhibát, a véghajrá utolsó hetében az volt a fő üzenetük, hogy most nem a választópolgárért, még csak nem is önmagunkért, hanem egy másik párt emberének a mandátumáért küzdenek. A választópolgárok ezt úgy oldották meg, hogy a DK-ra szavaztak – mutatott rá a szocialista politikus.

Azt írta, hogy azóta sorra kapja a pártból való kilépésekről szóló üzeneteket, e-maileket, telefonhívásokat. “Akik valamennyire érdekeltek az önkormányzati pozíciókban, azok most egyenként is remegésbe fogtak. Kétségbeesett alkudozások kezdődnek, hogy mi nem is vagyunk olyan kicsik. Pedig de” – fogalmazott Szanyi Tibor.

Kapcsolódó cikkek