Szalay-Bobrovniczky Kristóf, forrás: Facebook

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: jól felfegyverzett, magabiztos haderő kell az országnak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: jól felfegyverzett, magabiztos haderő kell az országnak

Magyarországnak jól felfegyverzett, jól kiképzett, magabiztos, ütőképes, létszámában is komoly elrettentő erőt mutatni képes haderőre van szüksége, ezért fontos, hogy a hétvégén 250 önkéntes tett esküt. Ezt mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy a kormány a nyáron döntött a katonák átlagosan 26 százalékos illetményemeléséről.

“Az egyéb juttatásokkal együtt ma már kifejezetten vonzó lehetőség a hadsereg a civil életpályákhoz viszonyítva”

– jelentette ki.

A 2000-es évek elején – folytatta – a baloldali kormányok leépítették a hadsereget, ezt kell most visszaépíteni. Amikor az ország gazdasági ereje lehetővé tette, 2010 után indult meg a haderőfejlesztés, jövőre – egy évvel korábban a tervezettnél – az ország a GDP-jének már két százalékát fogja védelmi kiadásokra költeni- jelezte. Jó döntés volt, hogy már korábban megkezdődött a haderőfejlesztés, a jelenlegi, megváltozott biztonsági környezetben ugyanis ezeket a szerződéseket már nehezebb lenne megkötni – közölte.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a haderőfejlesztés részeként érkező modern eszközök – mint a Lynx harcjármű, amelyet vasárnap mutattak be a nagyközönségnek Budapesten – adják azt az elrettentő erőt, védelmi képességet, amelyek a katonákat a harcban kísérik.

Megjegyezte, ezek az új eszközök a magyar védelemipar alapját is jelentik, a jövőben ugyanis részben magyar tulajdonban álló szervezetek veszik át majd a gyártásukat, amihez kapcsolódhat majd a magyar védelmi innováció is. A miniszter az ukrajnai háborúról azt mondta, a magyarok a béke pártján állnak.

“Magyarország nem ad fegyvert a háború folytatásához, és a kivetett szankciók, amelyek több kárt okoznak a kivetőnek, mint annak, akire kivetették, szintén nem a háború lezárásához vezetnek”

– fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO-tagországok védelmi minisztereinek múlt heti üléséről szólva kiemelte: a NATO a világ legrégebbi, legnagyobb és ilyen értelemben legsikeresebb védelmi szövetsége, amely a kollektív védelem elvén alapul, ami “nagyon komoly elrettentő erő”. Mivel a tagállamok egy része fegyverrel is támogatja az ukrajnai háborút, nagy és folyamatos az eszkaláció veszélye, a NATO-nak tehát nagyon óvatosnak kell lennie és el kell kerülnie a belesodródást a háborúba – hívta fel a figyelmet.

Kapcsolódó cikkek