Nem adják fel a szélenergiáért folytatott harcukat a zöldek

Nem adják fel a szélenergiáért folytatott harcukat a zöldek

Az LMP készen áll arra, hogy az Országgyűlésben vitassa meg a szélerőművek használatának kérdését. A Gál József keddi sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint minden állításukról meg tudják győzni a miniszterelnököt.

A pár szóvivője azután beszélt erről, hogy a miniszterelnök a hétfői parlamenti ülésen azt mondta, a kormányon belül egyelőre nincsenek meggyőződve arról, hogy szükséges a szélenergia termelésének újraindítása, és szívesen veszi, ha a kérdést az Országgyűlésben vitatják meg. Gál József szerint erre jó alkalom lenne pártja határozati javaslatának megvitatása, amelyben a szélenergiastop feloldását kezdeményezik. Emlékeztetett: 2016 óta lényegében tilos ilyen turbinákat telepíteni, hiszen a szabály szerint település határától 12 kilométeren belül nem állítható fel szélerőmű. Pedig az energiaválságban mindent meg kell tenni az orosz függőség csökkentése érdekében és minél nagyobb arányban kellene megújuló energiákra támaszkodni – érvelt. Az LMP az embereket is arra kéri, hogy mivel “Orbánék csak az erőből értenek”, minél nagyobb számban írják alá a párt erről szóló petícióját – tette hozzá. Idén nyáron ez már sikerült, hiszen több tízezer aláíróval és több ezer tüntetővel megakadályozták az “erdőírtó” rendelet végrehajtását – jegyezte meg.

Kapcsolódó cikkek