„Megbukott az egykulcsos adórendszer”

„Megbukott az egykulcsos adórendszer”

Mesterházy AttilaMesterházy Attila

Az MSZP szerint a kormány beismerte, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott, vagyis az MSZP-nek volt igaza. Erről Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke beszélt. Azt bejelentette, hogy létrehoznak egy demokrácia központot a "Fidesz hatalmi visszaéléseinek" felderítésére.

A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleményében azt írta, a kompenzációs rendszer működéséhez a kormány a bevételi erőforrásokat a személyi jövedelemadó rendszerén belül kívánja biztosítani. Mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Az intézkedés csak az értékhatárt meghaladó részt érinti. Mesterházy Attila az MSZP országos elnökségének szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kormány beismerte, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott, illetve ezzel azt is, hogy MSZP-nek igaza van.

Az ellenzéki párt elnök szerint az egykulcsos adórendszer igazságtalan, mert több millió munkavállaló jár vele rosszul és a költségvetésben is kiesést okoz, ami csak adóemelésekkel és megszorításokkal pótolható. Ugyanakkor leszögezte, pártja nem támogatja a kormány javaslatát, amely szerinte átgondolatlan és ellentétes a Fidesz programjával, amely átláthatóbb adórendszert ígért. Az MSZP elkészítette és még a héten az Országgyűlés elé terjeszti saját javaslatát az adórendszer átalakítására. Ebben megtartanák a jelenlegi 16 százalékos adókulcsot, de emellé egy 32 százalékost is bevezetnének a bruttó négyszázezer forint feletti jövedelmekre és ezzel párhuzamosan a munkára rakodó járulékterheket is csökkentenék.  

Mesterházy Attila bejelentette azt is, hogy az MSZP létrehoz egy demokrácia központot, amelynek célja az lesz, hogy összegyűjtse a “fideszes hatalmi visszaéléseket”. Ezeket a nyilvánosság számára elérhetővé tennék, és ha szükséges, jogi útra terelnék. A központot Legény Zsolt volt országgyűlési képviselő, jogász vezetné, aki rendszeresen beszámol majd a központ munkájáról a nyilvánosság előtt. Továbbá az MSZP elnöke azt is kijelentette, pártja “vissza fog vágni, nem hagyja, hogy eltiporják a magyar embereket” és azt kérte, hogy “aki ilyen visszaéléseket tapasztal, az jelezze a demokrácia központnak”.

Kapcsolódó cikkek