A párt közleményében egyebek között azt írták, hogy bárki is áll az összehangolt félelemkeltő akció mögött, azt mélységesen elítélik. Magyar Péter szerint a kormánynak garantálnia kell, hogy a szülők pontosan értesüljenek arról, a gyerekekkel mi történik, hol vannak és mikor lehet értük menni, illetve lehetővé kell tennie, hogy a szülők el tudjanak menni a munkahelyükről a gyermekeikért.
Vélekedése szerint a titkosszolgálatokért felelős miniszter és a belügyminiszter felelőssége, ha – mint fogalmazott – “egy ilyen összehangolt akcióról előzetesen fogalmuk sem volt”.
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány azonnali tájékoztatási kötelezettséggel tartozik arról, hogy volt-e bármilyen előzetes információja a fenyegetés kapcsán és ha volt, “miért nem tájékoztatta a lakosságot és miért nem tett megelőző intézkedéseket”. Magyar Péter – a közlemény szerint – összefüggést lát a bombafenyegetések és az elítélt embercsempészek börtönből történő kiengedése között, illetve szerinte veszélyezteti a nemzetbiztonságot az,
hogy – mint fogalmazott – a kormány beavatkozott a közel-keleti konfliktusba.
A politikus közleményében azt követeli, hogy azonnal hívják haza a magyar katonákat a polgárháború sújtotta országokból, valamint vizsgálják felül azt a döntést, amellyel a legnagyobb budapesti fejlesztési területet “áron alul, mindenféle nemzeti jogszabályt kijátszva arab befektetőknek akarja eladni az Orbán-kormány”.













