"Kapcsoljuk be Magyarországot Európa vérkeringésébe"

"Kapcsoljuk be Magyarországot Európa vérkeringésébe"

A Jobbik úgy fogalmazott, hogy az észt EU-elnökséghez kapcsolódó, Tallinnban megtartott tagállami bizottsági találkozón ismét kiálltak hazánk érdekeiért. Szerintük ugyanis Kelet-Közép-Európa és Magyarország joggal követeli az EU-tól, hogy a közlekedéspolitika alakításánál ne feledkezzen meg erről a térségről sem.

“Jelenleg ugyanis azt látjuk, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fordított euró milliárdok rendre elkerülik hazánkat, és ami mégis ide csörgedezik, az a kormányközeli oligarchák zsebében landol.

Közúti és vasúti összeköttetésünk keleti és nyugati irányban is rendkívül gyenge, a vízi közlekedés fejlesztése évtizedek óta várat magára. Nemzeti légitársaság hiányában pedig a dinamikusan növekvő légiközlekedési ágazatból sem tudunk megfelelő mértékben profitálni.

Felszólítjuk a kormányt, hogy a V4-ek elnöki tisztségét betöltve a visegrádi országokkal közösen fejtsen ki nyomást az Unióra az Európán átívelő közlekedési hálózatok nyugat-keleti és észak-déli irányú bővítése érdekében. A magyarok is megérdemlik a biztonságos, gyors és hatékony út- és vasúthálózatot, a gazdaság személy- és teherszállítási ágazatainak fejlődése nemzeti érdek. A Jobbik 2018-ban kormányra kerülve a közúti, vasúti és a vízi szállítási útvonalakat is fejleszteni fogja” – írta Kepli Lajos és Ander Balázs, mindketten a Jobbik országgyűlési képviselői.

Kapcsolódó cikkek