Szijjártó Péter

„Garantált a védett kor intézménye”

„Garantált a védett kor intézménye”

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter a munka törvénykönyvének a kormany.hu oldalon olvasható tervezetével kapcsolatban a kabinet ülése után hangsúlyozta: a dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez továbbra is várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. A kormány át fogja tekinteni, hogy ezek közül melyeket tudja beépíteni a törvényjavaslat végleges formájába.

Idős hölgy boxkesztyűvel

A védett kor intézményének biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a munka törvénykönyvébe be kell épülnie annak, hogy a “segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út” – mondta a szóvivő, emlékeztetve, hogy a szociális konzultáció során a válaszadók 91,2 százaléka úgy foglalt állást, hogy legyen védett kor intézménye, 96,9 százalékuk pedig “a segély helyett a munkalehetőség biztosítását” tartotta a járandó útnak.

“Akármi is van leírva egy bárhonnan származó konzultációs munkaanyagban, az emberek döntése az irányadó, tehát védett kor intézménye lesz” – erősítette meg. A kormany.hu honlapon olvasható tervezetben nem szerepel az a jelenlegi rendelkezés, hogy a munkavállaló munkaviszonya rendes felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntethető meg.

Aprópénz

A Fidesz még ellenzékben képviselt, a gyest és a gyedet érintő álláspontjára utaló felvetésre Szijjártó Péter azt mondta, hogy nem merült fel olyan tényező, amely indokolná korábbi álláspontjuk megváltoztatását.

“Olyan munka törvénykönyvet szeretnénk, amely segíti a munkanélkülieknek a munkaerőpiacra való visszatérését, és segíti a gyermekes anyák, valamint a szülési szabadságról visszatérő anyák elhelyezkedését” – mondta a kormányfő szóvivője, aki hozzáfűzte, a tervek szerint ősszel kerülhet az indítvány a parlament elé. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a munkahelyteremtés továbbra is a kormány egyik gazdaságpolitikai fókuszpontja.

Kapcsolódó cikkek