Fidesz: Karácsony durván korlátozná a fővárosi képviselők demokratikus jogait

Fidesz: Karácsony durván korlátozná a fővárosi képviselők demokratikus jogait

A nagyobbik kormánypártban úgy látják, hogy a főpolgármester korlátozó intézkedésekre készül. Láng Zsolt frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés szervezeti és működési szabályzata (szmsz) módosításának visszavonására szólította fel a főpolgármestert.

Értékelése szerint a javaslat több olyan változtatást tartalmaz, amely “mindenről szól, csak nem a demokratikus, átlátható működéséről”, és “felborítja a demokratikus normákat”. Ezért azt kérik, a főpolgármester vonja vissza azt, és egyeztessenek egy mindenki számára elfogadható változatról.

Mint kifejtette, a mostani ülésezési rend szerint hétfő éjfélig kapják meg az előterjesztéseket, ezután kedd délig lenne lehetőségük a módosítások megfogalmazására, kivéve a főpolgármestert, aki bármeddig benyújthat módosító javaslatot. Ez sérti az egyenjogúságot.

“Emellett már máskor is előfordult, hogy az ülésen szembesültek napirendi javaslatokkal, az ilyenekkel kapcsolatban az új szmsz szerint nem nyújthatnának be módosító javaslatot”

– mondta Láng Zsolt.

Bírálta azt is, hogy csak akkor lehetne megvitatni a főpolgármester javaslataihoz benyújtott módosításokat, ha azokat maga a főpolgármester támogatja. A fideszes politikus emellett kifogásolta, hogy ha kétszer nem sikerül döntést hozni a főpolgármester által előterjesztett ügyben, akkor a főpolgármester személyesen dönthet a kérdésben. Ez a változtatás is azt feltételezi, hogy bár többsége van a közgyűlésben a “szivárványkoalíciónak”, Karácsony Gergely mégsem bízik “a saját csapatában”, és

“meg szeretné őket regulázni, hogy ha nem működnek vele együtt, akkor meghozza a döntést ő maga”

– jegyezte meg.

Beszélt arról is, hogy az új szmsz szerint jelentősen csökkenne a minősített többséget igénylő ügyek száma, miközben a Karácsony Gergely vezette “szivárványkoalíciónak” megvan a minősített többsége a közgyűlésben. Láng Zsolt “szinte értelmezhetetlennek” nevezte, hogy a főpolgármester az összes fővárosi céggel kapcsolatos kérdést magához vonná.

Kapcsolódó cikkek