A nyugdíjjárulék nem maradhat titokban

A nyugdíjjárulék nem maradhat titokban

Sneider Tamás

Az Országgyűlés Szociális bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy pártjuk volt az első, amelyik be akarta vezetni az egyéni nyugdíjszámlák rendszerét. A múlt héten a sajtóban megjelent kormányzati elképzelések azonban nem teljesen az ő elképzeléseik szerint alakulnak – mondta. Ők azt szeretnék, ha az összes befizetés megjelenne az egyéni számlákon, és az érintett pontosan tudná, hogy ha nyugdíjba akarna vonulni, akkor mekkora nyugellátás jár neki.

Kisnyugdíjasok az aprópénz tetején

Létrehoznának egy nyugdíjszolidaritási alapot is, amelyikből ki lehetne fizetni a szociális jellegű juttatásokat, mint például az árvaellátást. Az ellenzéki képviselő elutasította és adóemelésnek nevezte azt az elképzelést, hogy – a kiszivárgott tervek szerint – tízről húsz százalékra emelkedjen a munkavállalói nyugdíjjárulék. A magyar államnak a költségvetésből kell kipótolnia a demográfiai helyzet javulásáig a nyugdíjrendszer majdani hiányosságait – értékelte a demográfiai adatokat katasztrofálisnak tartó képviselő.

Megjegyezte, hogy a Jobbik flexibilisebbé tenné a nyugdíjkorhatárt is, mert a jelenlegi rendszer nem ismer kivételeket. Sneider Tamás a nyugdíjrendszer egyik legnagyobb veszélyének a rossz demográfiai adatok mellett az nevezte, hogy a munkavállalók nem bíznak abban, hogy képesek lesznek a nyugdíjaikból megélni, ezért a feketegazdaság felé fordulnak.

Kapcsolódó cikkek