"A Jobbik az egyetlen politikai erő, amely legyőzheti a Fideszt"

"A Jobbik az egyetlen politikai erő, amely legyőzheti a Fideszt"

Vona GáborA Jobbik az egyetlen politikai erő, amelynek komoly esélye van arra, hogy felvegye a harcot a Fidesszel és le is győzze. Ezt hangoztatta Vona Gábor Jobbik-elnök szerdán Sárbogárdon, Fejér megye 4-es és 5-ös választókerületének közös munkaértekezletét megelőzően.

Vona Gábor a sajtótájékoztatón kiemelte, a jelenlegi állapotok szerint a magyar embereknek 2018-ban a Fidesz kormányon tartása és a Jobbik kormányra juttatása között kell választaniuk.

Elképesztően nehéz feladatnak nevezte a kormánypárt legyőzését, mert szerinte a Fidesz erősen centralizált szervezettel, “hadseregként működő infrastruktúrával és emberállománnyal” rendelkezik. Úgy vélte, csak rendkívül erős politikai szervezet nyerhet ellenük. Kijelentette, hogy a Jobbik 2018-ra ilyen lesz. Vona Gábor hangsúlyozta, hogy választási győzelmük egyben “a 20. század lezárását” is jelentené, mert megszabadítaná a magyar közéletet a Fidesztől és az MSZP-től, amelyek nem 21. századi problémákkal foglalkoznak, hanem értelmetlen vitáikkal megosztják a társadalmat.

A Jobbik elnöke az MTI kérdésére elmondta, lát esélyt arra, hogy hasonló politikai folyamatok menjenek végbe hazánkban, mint Lengyelországban, ahol a baloldali pártok kiszorultak a szejmből, és két jobboldali erő alkotja a parlamentet. Megjegyezte, egész Európában a baloldal “megzuhanása” érzékelhető, mert “témátlanná váltak”. Közölte, hogy a Jobbik “már nem jobb- és baloldali skálán mozog”, ezen a párt rég túllépett. Ők azért dolgoznak, hogy a magyar emberek tisztességük, szorgalmuk és tehetségük alapján boldogulhassanak – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek