forrás: YouTube

A Párbeszéd kezdeményezi a termőföldvédelmi törvény módosítását

A Párbeszéd kezdeményezi a termőföldvédelmi törvény módosítását

Az ellenzéki pártok a termőföldvédelmi törvény módosításával akadályozná meg a zöldmezős területek beépítését. A Párbeszéd társelnöke beszélt pénteki online sajtótájékoztatóján.

Szabó Rebeka azt mondta, hogy már hónapok óta aggódva figyelnek egy Soroksár mellé tervezett beruházást. Az ellenzéki képviselő kiemelte, hogy a legújabb hírek szerint a projekt több, mint ötszáz hektáron valósulhat meg. Hangsúlyozta, hogy egy védett terület pufferzónájáról van szó. A társelnök azt mondta:

“a Válasz Online internetes újság derített ki, hogy Orbán Viktor családja, Tiborcz István keze is benne van ebben a beruházásban. Gyakorlatilag az egyik olyan kft., ami ebből a területből 173 hektár földet tulajdonol, az Tiborcz István magántőkealapja alá tartozik”.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a kft. megvásárlását még 2021-ben készítették elő, amikor még nem hirdették ki azt a kormányhatározatot, ami ezt a területet egyfajta beruházási célterületté nyilvánította. Szabó Rebeka közölte:

“felmerül bennünk, hogy Tiborcz István, aki nyilván jobban értesült a kormányzat terveiről, gyakorlatilag egyfajta bennfentes információhoz jutott”.

A képviselő bejelentette, írásbeli kérdéssel fordulnak Polt Péter legfőbb ügyészhez, amiben arról érdeklődnek, hogy elindították-e már a nyomozást? Hozzátette, azt remélik, hogy Polt Péter a kérdést feljelentésnek veszi majd.

Kapcsolódó cikkek