forrás: YouTube

A mesterséges intelligencia stratégia a téma a Párbeszédnél

A mesterséges intelligencia stratégia a téma a Párbeszédnél

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül Magyarország mesterséges intelligencia stratégiáját.

A párt szóvivője szerdai, online sajtótájékoztatóján szerencsésnek nevezte, hogy ez a stratégia már 2020-ban elkészült, de hangsúlyozta, hogy azóta nem frissült érdemben.

Barabás Richárd elmondta, a felülvizsgálat mellett azt is javasolják a kabinetnek, hogy helyezzen nagyobb hangsúlyt a magyar társadalom felkészítésére a technológiai és digitális átállás során.

A politikus kiemelte, hogy a Párbeszéd nagyszerű technológiának gondolja a mesterséges intelligenciát, ami soha nem látott jólétet és biztonságot teremthet az emberiségnek.

“Emellett azonban olyan kockázatokat is rejt, amelyek megfelelő szabályozás nélkül a társadalom további polarizálódásához, fals információk terjedéséhez és végső soron akár az emberi civilizáció leépüléséhez is vezethetnek”

– fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek