Négy helyszínről lőnek

Négy helyszínről lőnek

Négy helyszínről tizenhatezer rakétát lőnek fel Budapesten augusztus 20-án, a félórásra tervezett tűzijáték alatt; az előrejelzések szerint rendkívüli időjárási eseményre nem kell számítani.

A felhasználandó robbanótöltetek száma több mint két és félszerese a tavalyinak, telepítésük a hét elején  kezdődött, de lezárásra emiatt csak a Gellért-hegyen kell számítani. A tavalyihoz hasonlóan az elsődleges kilövési terület a Dunán állomásozó három uszály lesz, amelyekből kettő a Margit híd és a Lánchíd között, egy pedig a Vigadó téri kikötővel szemben fog horgonyozni. A negyedik helyszín a Gellért-hegy, ahol a megszokottól eltérően nem a Citadellára, hanem a Szabadság-szobor elé telepítik a rakétákat.

Parlament előtti díszmenet

A harminc perces műsor képi világában és aláfestő zenéjében fontos szerephez jut a Duna, illetve az elmúlt fél év magyar EU elnöksége. A tűzijátékot követően kapcsolják be a Parlament új díszkivilágítását. Az államtitkárság közlése szerint azoknak, akik a helyszínen akarják figyelemmel kísérni az ünnepi tűzijátékot, a szervezők a Duna-partot javasolják, de mindhárom uszály és a Citadella is együtt kevés helyről látszik. Aki a teljes tűzijátékot szeretné látni, annak a budai hegyek valamelyik kilátóját javasolják, ahonnan rálátni a Dunára.

Akik ezt választják, a tűzijáték zenéjét a Lánchíd Rádió közvetítésén keresztül hallhatják. Akik otthon maradnak, azok a Magyar Televízió, a Duna Televízió és az RTL Klub élő közvetítésén keresztül nézhetik a műsort. A tűzijátékot gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban két cég, a Pyro-1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Mafracht Kft. közösen szervezi, az ő feladatuk a zenei kompozíció és logisztika biztosítása Budapesten, Debrecenben és Baján. A tűzijátékok összköltsége 132,5 millió forint – olvasható a közleményben.

Az augusztus 20-ai rendezvények biztonságát az operatív törzs, illetve a központi bázis felügyeli a teljes ünnepi program alatt. Ide fut be az Országos Meteorológiai Szolgálat félóránkénti jelentése, illetve rendkívüli időjárási jelenség esetén a riasztás. Ezek bármelyike esetén a szervezők legalább harminc perccel a várható esemény előtt a Margit híd és az Erzsébet híd között elhelyezett hangosítók segítségével tájékoztatják a közönséget. Erre egyébként a szervezők nem számítanak, az előrejelzések szerint ugyanis nap közben kánikulára lehet számítani.

 

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) is részt vesz a rendezvények biztosításában. Tájékoztatásuk szerint a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) a vízi-légi parádéhoz, valamint a tűzijátékhoz külön-külön biztosítási tervet készített. Az esemény idején a Dunán három tűzoltósági mentőhajó, a búvárszolgálat és a Szent Flórián tűzoltóhajó áll készenlétben. A parton gépjárműfecskendők segítik a munkát, így összesen ötven tűzoltó biztosítja a rakpartok területének és környezetének védelmét.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közlése szerint az augusztus 20-i fővárosi rendezvények egészségügyi biztosítására részletes mentési tervet dolgoztak ki. A budapesti ünnepi tűzijáték résztvevőire 34 mentőegység (rohamkocsik, esetkocsik, két tömeges baleseti egység) személyzete vigyáz majd a Duna mindkét oldalán. A mentők munkáját a Magyar Vöröskereszt önkéntesei segítik, akik gyalogos elsősegélynyújtókként a tömegben előforduló rosszullét, sérülés esetén a táskájukban levő felszerelésekkel megkezdik az ellátást és a helyszínre navigálják az érkező mentőautót is.

A mentők az egészségügyi kockázatok elkerülése érdekében arra kérik a lakosságot, hogy ünnepi programjaikat igazítsák az orvosmeteorológiai előrejelzésekhez, hőség esetén igyanak sok folyadékot, öltözzenek szellős, természetes anyagból készült ruhákba.

Az állami ünnepen első alkalommal véradásra is lehetőség lesz. Az idén százharminc éves Magyar Vöröskereszt 12 és 18  óra között várja a véradókat Budapesten, a Csalogány utcánál parkoló véradókamionjába.

Kapcsolódó cikkek