Kínai prostituáltak buktak le Budapesten

Kínai prostituáltak buktak le Budapesten

Egy olyan bordélyt számoltak fel a rendőrök a napokban Budapesten, amelyet kínaiak üzemeltettek. A XIX. kerületben lévő lakásban csak kínai nőket dolgoztattak.

A bordélyház 2015 októberétől működött-  olvasható a police.hu-n. A prostituáltak repülővel érkeztek Kínából, utaztatásukat és szállításukat  egy kínai házaspár szervezte, mint ahogy ők fogadták az ügyfelek bejelentkezését is, akik újsághirdetésből értesültek a szolgáltatásról.

A házaspár a bevétel nagy részét elvette a nőktől. A rendőrség szerint gyakorlatilag ebből a prostitúcióból megszerzett jövedelemből éltek. A 35 éves nőt és 37 éves férjét még kedden fogták el, ellenük prostitúció elősegítésének gyanúja miatt folyik nyomozás, a bíróság pénteken rendelte el előzetes letartóztatásukat. A házkutatáskor sok készpénzt, valutát és forintot is lefoglaltak.