Iskolások rendőri bevetésen

Iskolások rendőri bevetésen

Fiatal rendőrök

A több helyi önkormányzat és a Magyar Turizmus Zrt. által támogatott program rendőrségi célja a turizmus által érintett területek közbiztonságának megszilárdítása, a bűnözés elleni hatékony fellépés, továbbá a hazai és a külföldi vendégek személy- és vagyonbiztonságának erősítése – tette Szabó Zita őrnagy. 

Mint elmondta, a nyári időszakban a Tiszán és a Tisza-tavon évről évre egyre több vízi jármű közlekedik, és jelentős az Európai Unió tagországaiból – főként Németországból, Szlovákiából, Ausztriából – érkező turisták száma. A vízen és a vízparton tartózkodók, illetve a vízi járművek számának gyarapodásával nő a balesetek és a pihenni vágyók sérelmére elkövetett bűncselekmények, szabálysértések előfordulásának veszélye. Ennek csökkentése érdekében a rendőrség kiemelt figyelmet kíván fordítani a megelőzésre. 

Gyerek rendőrök

A Tourist Police szolgálatban részt vevő főiskolai hallgatók elsősorban idegennyelv-tudásuk révén nyújtanak segítséget a közterületen szolgálatot ellátó rendőröknek a külföldiek problémás ügyeinek megoldásában. A szolgálatban való közreműködés tapasztalatait a főiskolások a későbbiekben turisztikai, illetve idegenforgalmi tanulmányaik, munkáik során hasznosíthatják.

Az idén a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a Szolnoki Főiskola hallgatóival Vásárosnaményban, Tokajban, Tiszafüreden, Abádszalókon, Szolnokon, Tiszakécskén, Csongrádon, Szegeden és Cserkeszőlőn szervez – zömében a vízen történő – közös szolgálatot.

Kapcsolódó cikkek