Illegálisan gyártott cigarettát Angliába csempésző bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói, a banda nyolc tagját már le is tartóztatták. Ezt közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Haszon Dávid tájékoztatása szerint a Győr-Moson-Sopron megyei társaság a dohányterméket magyarországi raktárakban halmozta fel, majd különböző legális áruk között az Egyesült Királyságba szállította és értékesítette.
Miután azonosították az elkövetőket, a nyomozók megvárták, hogy valamennyi európai csomópont és résztvevő ismertté váljon. Az eljárást az EUROPOL támogatásával a brit és a szlovák társhatóságok is segítették.
A bűnszervezetet egy nagyobb rakománnyal buktatták le. Az akcióban nagy értékű autók és kétszázötven millió forint készpénz mellett egy balatoni vitorlást is lefoglaltak, ingatlanokat, bankszámlákat és üzletrészeket zároltak félmilliárd forint értékben.