Megszületett az időseknek szóló tájékoztató füzet csalók ellen

Megszületett az időseknek szóló tájékoztató füzet csalók ellen

Idős hölgy olvas

Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya egy újpesti idősotthonban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön azt mondta, hogy a fővárosi rendőrség programot indított az idősek sérelmére elkövetett lopások és csalások megelőzésére. A rendőrfőkapitány elmondta, tavaly kétezer rablás történt a fővárosban, ezek negyedében idősek voltak az áldozatok. Az elmúlt években azt tapasztalták, hogy mind Budapesten, mind vidéken együtt kell élni egy jelenséggel, az idősek sérelmére elkövetett trükkös lopásokkal.

Tóth Tamás

Tóth Tamás

Ennek az egyik leggyakoribb változata, amikor az elkövető egy szolgáltató munkatársának adja ki magát, így jut be a lakásba és így lop el vagy csal ki értékeket. Tóth Tamás egy újfajta csalásra is felhívta a figyelmet. Ennek során az időseket telefonon hívja fel egy ismeretlen, aki azt állítja, hogy a sértett valamelyik családtagját súlyos baleset érte, kórházba került, és az élete megmentéséhez pénzre van szükség. Arra utasítják az áldozatot, hogy tegyen egy postaládába pénzt és siessen a kórházba. A rendőrfőkapitány közlése szerint több idős ember elhitte ezt, így százezreket, milliókat csaltak ki tőlük.

A tájékoztató füzet

A tájékoztató füzet

Az is előfordul, hogy ha az áldozat nem akarja elhinni a történetet, azt mondják neki, hogy egy közismert számon ellenőrizze az információ valódiságát. Ilyenkor a csaló a vonalban marad, visszaigazolást ad, a sértett pedig elhiszi, hogy baj történt. Tóth Tamás ezért azt javasolja, hogy figyeljenek oda az idősek arra, hogy a telefonban legyen tárcsahang. A bűncselekmények megelőzése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Önkormányzat több millió forintos támogatásával kétezer tájékoztató füzetet oszt szét a budapesti időseknek. A brossúra öt jó tanácsot tartalmaz az áldozattá válás elkerülésére.

A rendőrfőkapitány szerint fontos az elővigyázatosság, az, hogy kellőképpen gyanakvó legyen az ember. Kiemelte: azt, aki valamilyen szolgáltató munkatársának adja ki magát, ellenőrizni kell, ezt meg lehet tenni a szolgáltató telefonvonalain. Nagyobb értékeket lehetőleg nem szabad otthon tartani. Emellett fontos a családdal való kapcsolattartás és a szomszédok figyelése – tette hozzá. A füzeteket főként nyugdíjasklubokban, piacokon, bevásárlóközpontokban fogják terjeszteni.

Kapcsolódó cikkek