"Sikeres az M2 gyermekcsatornává tétele"

"Sikeres az M2 gyermekcsatornává tétele"

Böröcz István, MTVABöröcz István

Sikeres az M2 televízió gyermek-, ifjúsági és családi csatornává tétele, a tévé nézőinek száma jelentősen emelkedett tavaly december óta – mondta Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Balatonalmádiban A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című konferencián.

A vezérigazgató elmondta: olyan portálfejlesztés folyik, amely lehetőséget ad a felnövekvő generációknak a maguk által készített felvételek feltöltésére, vagyis a közmédia megpróbálja őket is bevonni a tartalmak készítésébe. “Fontos feladatunknak tekintjük a Bűvösvölgy-programban való részvételünket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a közmédia a Hetedhét gyermekhíradó stúdiójával is jelen van a médiaértést oktató központban. A vezérigazgató beszámolt a közmédia karitatív támogató tevékenységéről, a közmédia napjáról, valamint az MR Gyermekkórusának sikereiről. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kiadványt jelentet meg Kulcs a net világához címmel az internetes gyermekjogi projektje keretében – mondta Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke. Egy gyermekjogi online kutatásra hivatkozva elmondta, mivel a gyermekek nagyobb arányban kapnak segítséget a nethasználathoz a szülőktől, mint a tanároktól, a hatóság egyik kiadványa e két felnőtt réteghez szól, míg egy másik, képregényt vagy esetleírásokat is tartalmazó kötet a gyermekeknek. Az akár osztályfőnöki órákon is használható anyag többek között ahhoz nyújt segítséget, hogyan kerülhetik el a fiatalok, hogy az interneten visszaéljenek adataikkal. A gyermekek az iskolaérettséggel egy időben kezdik megfelelően kezelni a reklámokat, fiatalabb korban azonban nem tudják elkülöníteni azokat a nekik készített műsoroktól. A tévéhirdetések így közvetlen hatással vannak rájuk, a sokat tévéző kisgyermekek például sokkal többet nassolnak és kövérebbek – összegezte számos kutatás eredményét Fabiányi Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Műsorfigyelő és -elemző főosztályának tudományos munkatársa.

Beszámolt arról is, hogy a kereskedelmi csatornák általában drágább termékeket reklámoznak, mint a közszolgálatiak. A gyermekműsorok közötti hirdetéseket az édességreklámok uralják, a mesesávban közreadott élelmiszerreklámok 96 százaléka a kereskedelmi csatornákon látható. Horváth Vanda, az MTVA gyermek- és ifjúsági műsorainak főszerkesztője az M2 gyermekcsatornává alakításának céljáról szólva közölte, a fiatalok erkölcsi és szellemi fejlődését elősegítő tartalmakkal töltik meg a tévét. Mint mondta, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével kötött együttműködésnek köszönhetően hamarosan siket vagy nagyothalló gyermekek vesznek részt egyes műsorok jeltolmácsolásában, a többi közt a Hetedhét gyermekhíradónál. Hozzátette, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal való közös munka eredményeként egy ötrészes sorozat kerül a csatornára a biztonságos internethasználatról. Németh Gábor, az NMHH által üzemeltetett, az internetes káros tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline vezetője azt mondta, az elmúlt két évben több mint 1700 bejelentés érkezett hozzájuk, ezek közül 38 esetben tettek feljelentést. A leggyakoribb az adatvédelmi jogsértés, míg sokszor pedofil tartalmak, valamint a kiskorúakra káros tartalmak miatti panasz. Egy év alatt sikerült elérni nyolc-tíz, gyermekek bántalmazására épülő internetes oldalak megszűnését – emelte ki.

Kapcsolódó cikkek