Rászoruló diákoknak indít tehetségtámogató programot a Corvinus Egyetem

Rászoruló diákoknak indít tehetségtámogató programot a Corvinus Egyetem

llyés Gyula Program néven egyéves, intenzív tehetségtámogató képzést indít a Budapesti Corvinus Egyetem olyan érettségizett fiataloknak, akiknek egyik szülője, nevelőszülője sem diplomás, és még nem vették fel őket egyetlen felsőoktatási intézménybe sem.

Az intézmény pénteki közleménye szerint a programban részt vevő hallgatók térítésmentesen kapnak intenzív angol nyelvi és matematikai felkészítést, továbbá 10 hónapon keresztül havi nettó 130 000 forint ösztöndíjat. Emellett az egyetem térítésmentes kollégiumi elhelyezést, napi egyszeri meleg étkezést, mentorálást, havi Budapest-bérletet és a vidékre való hazautazás költségeinek havi egyszeri megtérítését, a tanuláshoz pedig laptopot, valamint telefon- és internet-előfizetést biztosít a tanulóknak.

“A majdnem 5000 euró, átszámítva körülbelül 1 885 600 forint értékű képzés célja, hogy a hátrányos helyzetből indulók is megfelelő támogatást kapjanak a sikeres egyetemi felvételhez”

– írták.

A jelentkezéshez magyar állampolgárság és minimális szintű angol nyelvtudás szükséges.

További információk a programról az intézmény oldalán, vagyis ide kattintva elérhetők.

Kapcsolódó cikkek