Leányvállalatot nyitott a Mikulásgyár Sárváron

Leányvállalatot nyitott a Mikulásgyár Sárváron

MikulásgyárA fürdővárosok közül elsőként a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csatlakozott a budapesti Mikulásgyár jótékonysági akciójához "leányvállalatot" nyitva a fürdő területén.

A fürdőben gyűjtőládát helyeztek ki, amelybe a város polgárai és a vendégek is elhelyezhetnek ajándékot egészen december 15-ig. A gyűjtőhelyről a Mikulásgyárba szállítják az adományokat, amelyeket azok között a hátrányos helyzetű családok között osztanak szét, akiknek egyébként semmilyen ajándék nem lehetne a karácsonyfájuk alatt.

Sárváron tartós élelmiszereket gyűjtenek a fürdő bejáratánál elhelyezett ládába. Elsőként Kondora István, a város polgármestere helyezte el azokat a konzerveket, amelyeket a polgármesteri hivatal dolgozói szánnak a Mikulásgyárnak, majd a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc által küldött adományok kerültek a ládába.

A fürdő dolgozói nevében Vancsura Miklós, a komplexum igazgatója is elhelyezte adományát. Hangsúlyozta, a magyarországi vállalatok és közintézmények napjainkban sokféleképpen értelmezik a társadalmi szerepvállalást, szavai szerint Sárvár abban is szeretne jó példát mutatni, hogyan legyünk felelősek és tudatosak saját társadalmi környezetünket  illetően.

A Rába-parti város minden jótékonyságra fogékony budapesti lakost meghív egy sárvári kirándulásra. Azok, akik ajándékot visznek a budapesti központi gyárba, egy ingyenes belépőjegyet kapnak köszönetképpen.  

Mikulásgyár

Éskovács Péter, a rendezvény főszervezője hozzátette, Vas megyében Sárvár a központi adománygyűjtő helyszíne a Mikulásgyárnak. De akik nem tudnak eljönni a városba, azok is támogatni tudják a karitatív szervezet munkáját. A megye legtöbb postáján, számos újságárusnál és az Alexandra könyvesboltokban is lehet kapni azt az úgynevezett Kívánságport, amelynek megvásárlásával a jótékonysági akció működését támogatják. Tájékoztatása szerint 2010-ben közel félmilliárd forint értékű adomány gyűlt össze decemberben a Mikulásgyár jótékonysági akciójában. Az adományok 26 százaléka ruhanemű, 13 százaléka édesség és tartós élelmiszer, 21 százaléka könyv és játék volt. Sokan vittek tisztítószereket és műszaki cikkeket, ugyanakkor meglepően kevés sporteszköz érkezett, az adományok egy százalékát sem tették ki az ilyen típusú ajándékok.

Tavaly az adományok szétosztását már karácsony előtt megkezdték és egész januárban folytatták. A Mikulásgyár tavaly százhatvanegyezer embernek juttatott el csomagot a Magyar Vöröskereszt segítségével.

Kapcsolódó cikkek