Így biztonságosabbá válnak a játszóterek

Így biztonságosabbá válnak a játszóterek

Játszótéren hintázó gyereekek

A hatóság célja meggyőződni arról, hogy az óvodákban található kültéri játékok, kiegészítő eszközök megfelelnek-e a szabványokban és egyéb biztonságossági előírásokban, jogszabályokban meghatározott követelményeknek, felmérik az eszközök állapotát is.

Játszótéren játszó gyerekek és egy anyuka

Az esetlegesen tapasztalt hiányosságok esetén a hatóság munkatársai felhívják az intézmény figyelmét azok orvoslására. Ezen kívül a felmérés külön figyelmet szentel majd az ilyen eszközök tekintetében előírt dokumentációra is. A hatóság ötvennyolc kereskedelmi egységben összesen kétezer-kétszáznegyvenhét játszótéri eszközt ellenőrzött, és háromszáznyolcvankilenc esetben emelt kifogást.  

A már telepített játszótéri eszközök és üzemeltetőik körében összesen háromszázharminchárom közterületen található, jellemzően önkormányzati tulajdonban és üzemeltetésben lévő játszóteret is ellenőriztek. A vizsgált több mint kétezer telepített eszköz közel felénél tárt fel valamilyen hiányosságot, melyek általában a megfelelőségi tanúsítvány, a karbantartási és ellenőrzési terv, valamint a nyilvántartás hiánya, illetve a kétévenként kötelező vizsgálat elmulasztása voltak.

Kapcsolódó cikkek