fotó: Beliczay László/MTI

Felavatták Ady Endre felújított síremlékét a Fiumei úti Sírkertben

Felavatták Ady Endre felújított síremlékét a Fiumei úti Sírkertben

Ady Endre születésének 136. évfordulóján, pénteken avatták fel a költő felújított síremlékét Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben.

A védett síremlék a Nemzeti Örökség Intézetének szakmai koordinációjával, egy stockholmi magyar házaspár adományából újult meg – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke.

“A házaspár hivatalos úton keresett meg minket és az engedélyünket, szakmai tanácsunkat kérte, hogy rendbe hozathassa a védett síremléket. Természetesen készséggel segítettünk nekik és örömmel vettük a felajánlást”

– fejtette ki az elnök, majd hozzátette, az intézet társadalmi szerepvállalásában támogat minden olyan civil kezdeményezést, amely a nemzet nagyjai emlékének megőrzésére irányul.

A síremlék korábban megsüllyedt talapzatát teljesen megújították, és egy speciális résszel bővítették ki, hogy elbírja a Csorba Géza szobrászművész által készített Ady-szobrot, amelyet a felújítás során restauráltak.

Az ünnepségen Lukács Sándor Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész Ady-versek előadásával tette meghitté a megemlékezést.

Kapcsolódó cikkek