koronavírus, forrás: Wikipédia

Koronavírus: itt az omikron

Koronavírus: itt az omikron

Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki. Ez hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn, majd hozzátették, az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.

A műsorban Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: két laboratóriumi mintában mutatták ki az omikron variánst, de egyelőre több esetet nem fedtek fel. Hozzátette, Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs. Müller Cecília megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket.

A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy zajlnak az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások.

A műsorban közölték azt is, az országos tisztifőorvos szerint a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb. A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium közleményben tudatta, hogy  az eddigi két igazolt omikron variáns okozta fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, a mutáció egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget.

“A házaspár igazolt omikron fertőzése mellett a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál”

– tették hozzá.

Mint írták, a magyar laboratórium nemrég bevezetett új PCR-vizsgálata képes kimutatni minden új koronavírus-fertőzést, és külön kimutatja, hogy a legújabb, omikron-mutáció okozta-e azt.

Kapcsolódó cikkek