Új kezekben a repülőtér

Új kezekben a repülőtér

Repülőgép makett egy kézben

Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester elmondása szerint az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. májusban írt ki nyílt kétfordulós pályázatot az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. hetvennégy százalékos üzletrészének értékesítésére. A háromszázhetvenezer forint névértékű üzletrészre az egyetlen pályázó tizenhárommillió-háromszázhetvenezer forintos ajánlatot tett.

Debreceni repülőtér

Az üzletrész értékesítését követően a törzstőkét ötvenmillió forintra emelik, amelyből huszonöt százalék plusz egy szavazatot megtestesítő üzletrészt tartósan önkormányzati tulajdonban kívánnak tartani a DV Zrt., mint tulajdonos útján. Előzőleg az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft-ből történő kiválással létrehozták az Airport-Debrecen Eszközkezelő Kft-t, amely tulajdonosa lesz a cégbejegyzést követően mindazon vagyonelemeknek, amelyekkel eddig az üzemeltető társaság rendelkezett.

Az alpolgármester szerint a pályázó ajánlatának kiemelten fontos eleme, hogy a repülőtér veszteségének teljes körű finanszírozását magára vállalja, ez tavaly kétszáznyolcvanmillió forint volt. Debrecen közgyűlése az üzemeltetési szerződés módosítására tett ajánlatról soron következő ülésén dönt. A pályázó hetvenöt évre kívánja üzemeltetésbe venni a repülőteret, amely futamidő további huszonöt évvel meghosszabbítható.

Repülőtér, Debrecen

A pályázó kötelezettséget vállal az üzemeltetési szerződés aláírásától számított öt éven belül menetrend szerinti járat indítására, a repülőtér működését kiszolgáló, legalább hatezer négyzetméteres csarnok építésére, valamint kétszázmillió forint értékű eszközfejlesztésre, amelynek egy része térítésmentesen az Eszközkezelő Kft. tulajdonába kerül. Ezen túlmenően a pályázó százezres évi utaslétszám elérése után 2013-tól 0,15 euró/fő + ÁFA összegű használati díjat köteles fizetni, amely összeg nem lehet kevesebb évi 45 ezer euró plusz ÁFÁ-nál.

A Xanga cégcsoport egyébként Debrecen legnagyobb ipari ingatlanfejlesztője, amely az elmúlt években háromezer új munkahelyet létesített a helyi Határ úti ipari parkba telepített cégek közreműködésével. A cégcsoport már 11,5 hektár területet bérel a debreceni repülőtéren, ahol cargo és logisztikai bázis kialakítására összesen ötvenezer négyzetméter alapterületű csarnok-együttes felépítését tervezi, illetve kezdte meg.

Papp László elmondta, hogy Angliába és Németországba, várhatóan Londonba és Frankfurtba szeretnének menetrend szerinti járatokat indítani, de szóba jöhet távol-keleti célállomás is.

Kapcsolódó cikkek