A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai helyeznek ki egy a fizetős autópálya-szakaszt jelző táblát az M0-ás autóúton, az M3-as autópálya lehajtójának közelében 2014. december 31-én, fotó: Máthé Zoltán/MTI

Új félgyűrű épül a fővárostól távol

Új félgyűrű épül a fővárostól távol

Ezt kezdeményezte a kormány a nemzetközi áruforgalom optimálisabb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös autópálya főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére. A kerülőút lehetővé tenné az M1-es bővítésének elhalasztását is. Erről beszélt a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

A lap hétfői számában megjelent cikkben Mosóczi László beszámol arról, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között.

Mosóczi László elárulta, hogy a kormány már döntött a fejlesztésről.

“Magyarországot több nemzetközi közlekedési folyosó érinti, a legnagyobb átmenő forgalom Németország és a Balkán, valamint Törökország között zajlik. A tranzitforgalomnak pedig nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná a céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának”

– magyarázta Mosóczi László.

Az államtitkár szerint a szükséges fejlesztések, mivel a meglévő út bővítéséről van szó, viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósíthatók, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad. Ha elkészül a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak jelentős következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmára, és ha a nemzetközi tranzit nem terheli a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése.

Kapcsolódó cikkek