Koronavírus: Magyarország továbbra is az egyik legfeszesebb oltási tempót diktálja

Koronavírus: Magyarország továbbra is az egyik legfeszesebb oltási tempót diktálja

Kiemelkedő hetet zártunk, soha annyi oltást nem adtunk be, mint a keddi nappal lezárult oltási héten. Erről beszélt György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

“Az első oltást megkapók száma mintegy 526 000 volt, a második oltást is számítva több mint 778 000 védőoltást adtak be”

– ismertette.

György István azt mondta,

Magyarország továbbra is az egyik legfeszesebb oltási tempót diktálja egész Európában.

Emlékeztetett, kedden két fontos mérföldkőhöz érkeztek: átlépték a 2,5 millió beoltotti számot, ez azt jelenti, hogy 25 százalékos az átoltottsági szint. A szerda reggeli adatok szerint 2 536 751 ember kapta meg az első védőoltását, vagyis minden negyedik magyar ember már megkapta a koronavírus elleni vakcinát.

“Ezzel messze megelőzzük az uniós átlagot, ami 13 százalékos”

– mondta.

Az államtitkár a másik mérföldkőnek azt nevezte, hogy 1 005 936 magyar ember a már a második oltását is megkapta, ez a magyar lakosság 10 százalékát jelenti.

Kapcsolódó cikkek