Hosszabb nyitva tartások a temetőkben

Hosszabb nyitva tartások a temetőkben

temető, sír, brostyán

Ezt Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. szolgáltatási igazgatója jelentette be. A tizenöt fővárosi temető ezen a négy napon hosszabb nyitva tartással, reggel 7 és este 8 óra között várja a megemlékezőket, a temetőirodákban pedig reggel 8 és este 6 óra között tartanak ügyeletet, ahová bárki fordulhat kérdéseivel, problémáival, illetve rendezheti befizetéseit.

Kereszt

A szolgáltatási igazgató szerint időjárásfüggő, hogy a hosszú hétvégén, a mindenszentek és a halottak napja közeledtével hányan keresik fel a temetőket, a BTI hatszázezer és egymillió közötti látogatóra számít. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Új köztemető kivételével mindegyik temetőben tilos lesz a gépjárműforgalom. Beengedik azokat, akik autóval érkeznek és mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkeznek, és a nehezebben mozgó időseket, ugyanakkor Tóth Gábor arra kérte őket, lehetőleg délelőtt, 7 és 12 óra között keressék fel a sírkerteket. Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben ingyenes kisbuszok segítik a közlekedést.

Tóth Gábor azt javasolta: a látogatók a szombat-vasárnapot is vegyék figyelembe, mert “az a tapasztalat, hogy az utolsó két napban eszkalálódik annyira a forgalom, hogy közlekedési dugókat okoz a temetőn kívül és belül is”. A temetkezési intézet a három leglátogatottabb temetőben – vagyis az Új köztemetőben, a Fiumei úti sírkertben és a Farkasréti temetőben – világi és ökumenikus megemlékezést is tart. A temetőkben a szokásosnál nagyobb létszámban lesznek jelen a rendészek, és a kerületi rendőrségek egységei is járőröznek a forgalmas napokon. Hétfőn és kedden mentőautó is készenlétben áll majd az Új köztemetőben. Miskolcon az önkormányzati tulajdonú temetők szombaton és vasárnap 8 és 17 óra között várják az emlékezőket, hétfőn és kedden pedig 8 és 21 óra között.

temető, sír, gyertyák

A Szentpéteri kapui temető nagy ravatalozójában és a vasgyári temetőben november 1-jén imaliturgiákat tartanak. Az előbbi temetőbe hétfőn csak a mozgáskorlátozott-kártyával rendelkezők hajthatnak be, kedden azonban itt teljes egészében tilos a gépkocsival való közlekedés. Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy a miskolci temetők környékén vasárnap és kedden ingyenes lesz a parkolás. Mindenszentek ünnepén, november 1-jén azokra a feddhetetlen, szent életű emberekre emlékeznek, akiknek nincs külön napjuk a katolikus kalendáriumban.

Azt ezt követő napon, halottak napján, november 2-án az egyház ősi gyakorlatának megfelelően imádkoznak a meghaltakért, illetve üdvösségükért, ez a nap egyházi ünnepből vált  fokozatosan az elhunytakra való általános megemlékezés napjává.

Kapcsolódó cikkek