forrás: pixabay.com

Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

A SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja szerdán nyit a Kopaszi gáton. Ezt közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft.

A mintegy 300 millió forintos beruházással készült strandon tavaly háromezer látogatót fogadtak, a jegybevételek 6 millió forintot tettek ki, az idén több vendégre és bevételre számítanak. Az üzemeltetés költségeit a belépődíjakból és a gasztronómiából származó bevételekből finanszírozzák. A Property Market Kft. ügyvezető igazgatója Schrancz Mihály elmondta, jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal várják a fürdővendégeket.

Az ügyvezető igazgató kitért rá, hogy a SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, a fürdőzők biztonságát úszómester és vízimentő szolgálja.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strand nem a Duna nagyvízi meder része, a körülötte lévő parkterület, köztük a Kopaszi gát területe a beruházó Property Market tulajdonában áll. Schrancz Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy természetes fürdőhelyen alapuló strand csak engedély alapján üzemeltethető Budapesten. A kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben tilos fürdeni.

“Azaz nemcsak, hogy nem lehetséges, de a magánterület mindenkori használójának (tulajdonosának) tilos is korlátozás nélkül bárkit a vízbe engedni”

– emelte ki.

A vállalat első projektje, a BudaPart 2016-ban indult, a különleges városrészként fejlesztett területből 10 hektár a Lágymányosi-öböl vízfelülete, és 20 hektár városi park, amelynek része Budapest egyik legnagyobb közparkja, a Kopaszi-gát is. A megközelítőleg tízéves, maximum hat fázisban megvalósuló beruházás – 54 hektáron épül, itt 15 lakóépületben 3 ezer lakás, 12 irodaházban 250 ezer négyzetméter irodaterület és 15 000 négyzetméter kereskedelmi terület jön létre.

Az ingatlanfejlesztő korábbi tájékoztatása szerint rekordszintre, 500 milliárd forintra nőtt a Property Market Kft. fejlesztési portfóliójának értéke 2021-ben, miközben árbevétele elérte a 2,3 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 847 millió forintot tett ki.

A nyilvános cégadatok szerint a kft. adózott eredménye 2020-ban 80 millió forintot, árbevétele 1,278 milliárd forintot tett ki.

Kapcsolódó cikkek