A felújítás alatt álló 81128-as jelû mellékút Vértessomló és Környe közötti szakasza 2019. augusztus 5-én. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak itt abból az alkalomból, hogy a Magyar Falu Program keretében országosan ötvenmilliárd forint értékben útfelújítások indultak, fotó: Bodnár Boglárka/MTI

Ahogy vége a télnek, kezdődik a munka

Ahogy vége a télnek, kezdődik a munka

A téli hónapok után újra a felújításokra és burkolatjavításokra fókuszál a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A mostani tél kevésbé volt csapadékos, viszont a gyakori éjszakai és reggeli fagyok miatt így is 122 000 tonna sót és 9,8 millió liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a cégnél kezelt 32 000 kilométeres közúthálózatra.

Előbbi 13 százalékkal kevesebb, utóbbi viszont 35 százalékkal több a 2020-2021-es télhez képest. A látványosan megnövekedett oldatfelhasználást egyébként az átlagtól jóval nagyobb mennyiségű ónos eső indokolta.

“Most újra a teljes körű felújítások kerülnek fókuszba, továbbá a cég 95 mérnökségének brigádjai is a burkolathibák megszüntetésére koncentrálnak”

– fogalmaztak.

A burkolathibákkal kapcsolatos kárbejelentések száma 2021 első két hónapjához képest idén január-februárban 33 százalékkal kevesebb volt.

“Azért, hogy ez a jövőben sem változzon, a napokban újra a teljes körű felújítások kerültek a középpontba. Tavaly évtizedes rekordot döntött a Magyar Közút, ugyanis közel 1280 kilométernyi, főleg mellékút felújítása indulhatott el, míg idén a rekordhoz képest is további 15 százalékkal több, mintegy 1500 kilométernyi úton kezdődhetnek el az átfogó beavatkozások 300 milliárd forintot meghaladó értékben”

– ismertették.

A Magyar Közút útfoltozásra ebben az évben mintegy 90 000 tonna aszfalt felhasználását tervezi, csaknem 9 milliárd forint értékben.

“Ezen kívül alvállalkozóikon keresztül végzett lokális burkolatjavítási munkákra közel 3 milliárd forintot fordítanak majd”

– jelezték.

A Magyar falu útfelújítási program keretében 2021-hez képest 5,5 milliárd forinttal többet, 16,5 milliárd forintot használhatnak fel az idén burkolatfelújtásra.

Kapcsolódó cikkek