Díszpolgárokkal gazdagodott Budapest

Díszpolgárokkal gazdagodott Budapest

Tapsoló emberek

A szavazás után nyilvánosságra hozott névsor szerint Budapest díszpolgára lesz Balczó András öttusa olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó, Eperjes Károly színművész, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója, Kopp Mária egyetemi tanár, Kovács Kati énekes, Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Sánta Ferenc hegedűművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke, Szirtes Ágnes színművész, Csukás István író, valamint posztumusz díszpolgári címet kap Elvis Presley amerikai énekes, és Skrabski Árpád informatikus-szociológus.

Szirtes Ági, színművésznő

Szirtes Ági, színművésznő

Idén rekordszámú díszpolgári cím született. Nem mindig volt ilyen sok kitüntetett, korábban öten-hatan kapták meg a magasrangú elismerést, számuk a 2006-os választás után ugrott meg. Érdekesség, hogy Lech Walesát már jelölték egyszer néhány éve, de a szocialista frakció leszavazta a kitüntetését.

A közgyűlés januárban módosította a díszpolgári címekről szóló rendeletet, ennek értelmében június 19-én adják át az elismeréseket, arra emlékezve, hogy 1992-ben azon a napon vonultak ki Magyarországról az utolsó szovjet csapatok. Korábban a főváros egyesítésének napján, november 17-én adták át a díszpolgári címeket.

Kapcsolódó cikkek