illusztráció

Sikerült kikapcsolni a kokain-kereskedőket Nógrádban

Sikerült kikapcsolni a kokain-kereskedőket Nógrádban

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek egy 45 éves és egy 38 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki hosszabb ideje kokaint terített lakókörnyezetében. Ezt közölte A Nógrád megyei főügyész pénteken.

Bóna Gyula elmondta, a vád szerint az idősebb férfi huzamosabb ideje foglalkozott drogkereskedelemmel. A továbbértékesítésre szánt, 0,7 grammos kiszerelésű kokaint 18 000 forintért vásárolta és húszezerért értékesítette, az egygrammos csomag eladási ára pedig 25 000 forint volt.

A főügyész közölte, a férfi egyszerre csak száz-kétszáz grammnyi kokaint rendelt, hogy csökkentse a lebukás veszélyét, és a továbbértékesítésre négy-öt embert foglalkoztatott. Nekik vagy személyesen adta át a drogot, vagy hétvégén a postaládájukba dobta, majd begyűjtötte a befolyt pénzt.

A vádlott egy-egy új szállítmány minőségét kifejezetten erre a célra beszervezett ismerőseivel ki is próbáltatta – tette hozzá.

A most letartóztatásban lévő férfi tavaly március 8. és június 13. között 144 gramm kábítószert adott el, ennek a hatóanyag-tartalma 62,56 gramm volt, ami meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A férfi vádlott-társa közreműködésével is több fogyasztónak juttatott el kábítószert. A Nógrád Megyei Főügyészség az ügyben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Kapcsolódó cikkek