
Az intézet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ezer fő megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés adatai szerint a pártszimpátia tekintetében bizonytalanok, vagy titkolózók aránya a februári 47 százalék után 44 százalékra csökkent.
A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes lakosság körében az egy hónappal korábbi 20 százalékról 25 százalékra, a pártválasztók körében pedig a februári 39 százalékról 45 százalékra emelkedett. Eközben az MSZP-vel szimpatizálók aránya a teljes lakosság körében 1 százalékkal, 13-ról 12 százalékra csökkent, a pártválasztók körében pedig 5 százalékkal, 26-ról 21 százalékra mérséklődött.
A másik két parlamenti párt közül a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül változatlan, februárban és márciusban egyaránt 11 százalék volt, a pártválasztók között viszont kismértékben, 21 százalékról 19 százalékra csökkent a táboruk. Az LMP szavazótábora a teljes népességen belül a februári 3-ról egy hónap alatt 4 százalékra változott, pártválasztók körében pedig 7-ről 8 százalékra módosult.
A TÁRKI felmérése szerint a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 3 százaléka, a pártválasztók 5 százaléka szavazna márciusban, azaz támogatottságuk éppen olyan, mint februárban volt.
Közben a Nézőpont Intézet a korosztályi megoszlásról tudakozódott.
A Fidesz-KDNP táborának korcsoport szerinti megoszlása megfelel a felnőtt lakosság korcsoport szerinti megoszlásának, míg az MSZP szimpatizánsai inkább idősek, a Jobbiké pedig fiatalok. Ezt tartalmazza a legfrissebb felmérés, amelynek eredményét szerdán juttatták el az MTI-hez.
A Heti Válasz megbízásából, február 16. és március 5. között, kétezer felnőtt megkérdezésével készült reprezentatív vizsgálat szerint az Orbán-kormány – amely a rendszerváltás óta elsőként a kormányzati ciklus felénél is meg tudta őrizni előnyét – “a példanélküli sikerét annak köszönheti, hogy míg a Fidesz-KDNP a politikai erőtér centrumában helyezkedik el, addig egyetlen ellenzéki párt sem tudta táborát a legtöbb társadalmi csoportba ágyazni”.
A Nézőpont Intézet megállapította: míg a Fidesz-KDNP táborának korcsoportok szerinti megoszlása megfeleltethető a teljes felnőtt magyar lakosság karakterének, addig a Magyar Szocialista Párttal szimpatizálók körében a hatvan évnél idősebbek (41 százalék), a Jobbik esetében pedig a negyven évnél fiatalabbak reprezentáltak erősen felül (49 százalék). A településtípusok szerinti megoszlás azt mutatja: a Fidesz-tábor 19 százaléka él Budapesten, 19 százaléka valamelyik megyei jogú városban, 26 százalékuk egyéb városban, 36 százalékuk pedig községekben.
Az ellenéki pártokra kevésbé jellemző a kiegyensúlyozottság, hiszen az MSZP és az LMP szimpatizánsainak karaktere inkább urbánus (a szocialista tábor 18 százaléka, a Lehet Más a Politika szimpatizánsainak pedig 33 százaléka fővárosi, 27-19 százalékuk pedig megyei jogú városban lakó). A Jobbikkal szimpatizálók 70 százaléka ezzel szemben inkább kisvárosban vagy községben élő.
A szavazótáborok gazdasági aktivitás szerinti vizsgálatából kiderül: a kormánypártokat támogatók 57 százaléka dolgozik, 4 százaléka munkanélküli, 39 százaléka pedig az egyéb inaktívak közé sorolható.
Az MSZP táborában a munkások aránya jelentősen alulmarad az átlagtól, amivel párhuzamosan a “nyugdíjas rétegpárt” képe erősödik a baloldal esetében. A Jobbik szimpatizánsai körében háromszor nagyobb a munkanélküliek aránya, mint a korábbi és jelenlegi kormánypártok esetében (12 százalék).
További érdekes karaktert mutat, hogy a Fidesz-KDNP gazdaságilag aktív szimpatizánsainak fele a polgári (47 százalék vezető, vagy alkalmazott beosztású munkavállaló), míg a többi párt esetében 60-62 százalékkal a fizikai munkások többsége felé billen a mérleg.
Az egyes parlamenti pártok szimpatizánsainak médiafogyasztási szokásait vizsgálva kiemelhető, hogy átlagosan leginkább a televíziót, majd az újságokat tartják fontos információforrásnak, előbbieknél kevésbé pedig a rádiót és az internetet.
A részleteket tekintve kiderül az is: a Jobbikkal szimpatizálók a televíziót, a szocialista tábor az internetet, az LMP-t támogatók pedig a rádiót és az újságokat tartják kevésbé fontos információforrásnak.
Eltérő a különböző pártok szimpatizánsainak Facebook-használati szokásai közötti különbségek is. Míg az MSZP és a Fidesz táborának 51-55 százaléka tagja a közösségi portálnak, addig az LMP és a Jobbik támogatóinak 61-63 százaléka. A Facebook-ot használó szimpatizánsok közül a kormánypártok táborának harmada, az MSZP-jének 42 százaléka, a Jobbikénak 46 százaléka, az LMP-jének pedig 55 százaléka látogatja az oldalt napi rendszerességgel.