Emmi: a PDSZ az érettségiből is politikai akciót csinál

Emmi: a PDSZ az érettségiből is politikai akciót csinál

Megdöbbentő, hogy a járvány közepette is politikai akciókat űz a "balliberális elkötelezettségű" Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), és nyíltan az érettségi megakadályozására buzdítja a pedagógusokat. Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a PDSZ az érettségiző fiatalok jövőjével is képes játszani politikai okokból.

“Köszönet minden pedagógusnak, aki a diákok érdekeit szem előtt tartva nem ül fel ennek a hangulatkeltésnek, és ebben a rendkívüli helyzetben is teljesíti a hivatásával járó feladatokat, ahogy teszik azt az ápolók, orvosok, rendőrök, katonák, szociális dolgozók, kormánytisztviselők és más, közszférában dolgozók”

– áll a közleményben.

A PDSZ korábban közleményben azt közölte, nem hagyja, hogy 85 000 gyereket és 6 000 pedagógust “rángassanak” be érettségizni a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén.

Ezért koordinált szabadságkivétellel akarja megakadályozni a májusra tervezett érettségit.

“Most szüntesd be a munkát”

– szólított fel a szakszervezet.

Kapcsolódó cikkek