„Budapesttől el kellene venni”

„Budapesttől el kellene venni”

Atkári JánosAtkári János

Atkári János szerint a fővárost már nem támogatnia kellene az államnak, hanem inkább el kellene vennie tőle egy keveset. A főpolgármester távozó pénzügyi tanácsadója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, "megfeneklett" a főváros annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett, amit a jogszabályok megengedtek, hogy ezt elkerülje. 

A pénzügyi szakember a hetilapnak nyilatkozva arról beszélt, sokan még mindig azt gondolják, hogy Budapest gazdag, ezért megoldhatná a saját gondjait, és hogy az ország látná a kárát a főváros anyagi támogatásának. Ezzel szemben Atkári János arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Budapest termeli meg a magyar GDP 40 százalékát, és hasonló nagyságú a személyijövedelemadó-bevétele is, mégis annak túlnyomó részét elvonják a várostól. Arra is rámutatott, hogy a megmaradt pénzből a városnak sok országos feladatot kell megoldania, és az agglomerációt is ki kell szolgálnia.
    
A szakember a főváros anyagi helyzetéről szólva elmondta, a költségvetési koncepció elfogadása óta sokat romlottak a pozíciói, és lényegesen kevesebb bevételre számíthat, mint három hónappal korábban. Úgy fogalmazott, Budapest a hitelképességének a végére ért, és ha nem hajt végre további nagyobb korrekciókat, akkor megsérti a meglévő hitelszerződéseit is. Úgy látja, a csőd elkerüléséért változtatni kellene a kiadások és a bevételek “szerkezetén”. Szerinte ezt azt jelenti, hogy a kiadások csökkentése érdekében “fájó szívvel” ugyan, de le kellene mondani több feladatról is. A bevételeket növelő lehetséges források között pedig a dugódíjat, valamint a tömegközlekedési eszközökön utazók – “vitatott”, de szerinte nehezen elkerülhető – megterhelését említette. Jelezte ugyanakkor, hogy a tarifaemelés is csak évi egy-két milliárd forintot “hozna”.
    
A BKV esetleges államosításáról szólva azt mondta, a MÁV is hasonló helyzetben van, és a Malév is nagy terhet jelent, így nem hiányzik az államnak, hogy átvegye “jogilag” a BKV-t is, és ez, szavai szerint, komoly formában szóba sem került.

Kapcsolódó cikkek