Az árvízkárosultaknak gyűjtenek a balatoni bobnál

Az árvízkárosultaknak gyűjtenek a balatoni bobnál

bob

A balatonfűzfői szabadidőparkban új, minden eddiginél lendületesebb bobpálya épült a már meglévő 800 méteres pálya mellett, a fejlesztésnek köszönhetően a fűzfői lett az első olyan komplexum az országban, amelyben két kötött pályás nyári bobpálya is fut egymás mellett – mondta a BalatoniBob Szabadidőpark ügyvezetője, Kovács Szilárd. Az új panorámapálya egy hirtelen lejtővel és közvetlenül utána egy 360 fokos, a föld fölött hét méterrel ívelő kanyarral kezdődik, amelyen végigdöngetve gyönyörű balatoni panoráma tárul a bobozók elé. A pálya ezután a régebbi pálya alagútja fölött elszáguldva egy ugratóval mellékanyarodik. A régi pálya 800, az új 700 méter hosszú. Szedlák Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, hogy a balatonfűzfői bobpálya olyan szolgáltatást nyújt, amely segít megnyújtani a balatoni turisztikai szezont. A képviselő elismerését fejezte ki a szervezőknek, hogy az új pálya avatása alkalmából árvízkárosultakat látnak vendégül és az árvízkárosultak javára gyűjtenek. Marton Béla, Balatonfűzfő független polgármestere azt mondta: a BalatoniBob Szabadidőparkot a vállalkozó tehetséggel és szorgalommal fejleszti, és az önkormányzat erkölcsi támogatását élvezi, hiszen egész éves nyitva tartásával színesíti a térség turisztikai kínálatát. Kálloy Molnár Péter színművész, a jótékonysági akció fővédnöke az ünnepségen ismertette: mintegy ötven dunabogdányi árvízkárosult érkezett Balatonfűzfőre szombaton, hogy az átélt nehézségek után most felhőtlenül szórakozzon a szabadiőparkban. Délelőtt, valamint este kilenc és éjfél között az árvízkárosultak javára rendeznek gyűjtést: egy csúszás csak száz forintba kerül, de aki többet szeretne adományozni erre a célra, azt is megteheti, hogy többet fizet – tette hozzá. Németh József, Dunabogdány jegyzője az MTI-nek felidézte: az alig több mint 3200 lakosú településen 12 napig tartott az árvízi védekezés; az első napokban 310 ezer homokzsákot töltöttek meg a helyiek, hogy megvédjék a települést. A közterületeket azóta már rendbe hozták, a károk felmérésére ezután kerül sor; hozzávetőleg 30-40 régi ház sérült meg az árvízben – tájékoztatott a jegyző.

Kapcsolódó cikkek