Átadták a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny nagydíját

Átadták a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny nagydíját

kórusA Magnificat Ifjúsági Kórusnak ítélte oda a nemzetközi zsűri a tizenharmadik alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Kórusverseny nagydíját. 

A szerdán zárult versenyen tizenegy ország ötven kórusa vett részt. A harmincöt hazai kórus mellett többek között Venezuelából, Indonéziából és a skandináv országokból érkeztek résztvevők. A zsűri a verseny tizenkét kategóriájában huszonkilenc arany-, tizenkilenc ezüst-, és öt bronzminősítésű diplomát osztott ki. A rendezvény zárásaként a kategóriagyőztes kórusok indulhattak a verseny nagydíjáért, amelyet a Szebellédi Valéria vezette Magnificat Ifjúsági Kórusnak ítélt oda a nemzetközi zsűri. Az együttes sorozatban harmadszor nyerte el a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny nagydíját.

Karnagyi különdíjat kapott Cseri Zsófia és Nemes József, a Zempléni Fesztivál különdíját – hangversenymeghívást a fesztiválra – Kerekes Rita karnagy irányításával a debreceni Ady Endre Gimnázium Leánykara nyerte el. A közlemény szerint a verseny színvonaláról és jelentőségéről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott többek között Teodora Pavlovics, a Nemzetközi Kóruszenei Szövetség alelnöke és Jürgen Budday, a Német Zenei Tanács elnöke, akik részt vettek a zsűri munkájában.

Kapcsolódó cikkek