Máris jobb a süniknek

Máris jobb a süniknek

Sünispotály néven nyílt meg a mentett állatok új bemutatóközpontja csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Egyre több társadalmi és civil szervezet foglalkozik a sérült állatok mentésével, gondozásával, a budapesti állatkertben pedig már évtizedes hagyománya van ennek: 2017-ben több mint 1500 mentett kisemlőst, madarat és kétéltűt gyógyítottak itt – mondta el a Sünispotály megnyitóján a környezetügyért felelős államtitkár.

Rácz András hozzátette, hogy ma már 32 állami, önkormányzati és egyéb fenntartású mentőközpont gondoskodik a vadon élő fajok sérült egyedeiről. Két esztendeje elkészült a hatóságok, természetvédő szervezetek munkáját segítő útmutató is, míg az állampolgárok a honlapon tájékozódhatnak arról, mit tegyenek a sérült állatokkal – beszélt a részletekről az államtitkár. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy az állatkert az elmúlt években komoly fejlődésen ment keresztül: megújult például a Varázshegy, májusban pedig átadták az intézmény új játszóparkját, a Holnemvolt Várat, ahol most a Sünispotály is megnyílhatott.

Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója közölte: a Sünispotály a budapesti és a kassai állatkertek ZOO4NAT című közös projektje keretében valósult meg, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával. A bemutató mentőközpontot a Holnemvolt Vár területén alakították ki 75 millió forintból, abban az eredetileg kocsiszínnek készült épületben, ahol az utóbbi évtizedben a nemrég új helyre költözött állatkerti klinika működött.

Persányi Miklós kiemelte, hogy a Sünispotályban az érdeklődők immár nyomon követhetik a sérült állatok gyógyulását, az emeleti oktatóteremben pedig a felelős állattartás szabályait sajátíthatják el.

Sós Endre, az állatkert főállatorvosa felidézte, hogy az intézmény 1986-ban még csak hét mentett állatot látott el, majd az egyedszám 1996-ban 115-re, a eddigi csúcsévben, 2016-ban pedig már 2000 fölé nőtt. Az intézmény a gyakori fajok – mint a feketerigó, a mókus vagy a sün – példányairól éppúgy gondoskodik, mint ritka, védett fajokról, például mérgezett sasokról.  A Sünispotályban rajtuk kívül jelenleg több fecskét és denevért, fürjeket, egyéb rigófajok képviselőit, hollót, lappantyút, szalakótát, baglyot és számos más állatot gyógyítanak.

Kapcsolódó cikkek