"A médiatörvény EU-konform"

"A médiatörvény EU-konform"

Szalai AnnamáriaSzalai Annamária és Gazsó L. FerencAz új médiatörvény nem terjeszkedik túl azon, amit az európai uniós irányelv megjelenít. Ezt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke mondta szerdán Budapesten, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének konferenciáján.

Az NMHH és a médiatanács elnöke kijelentette, a törvény fogalmi rendszere tiszta, világos, és ez mindenki számára bebizonyosodik alkalmazása során. Szalai Annamária előadásában áttekintette a tavaly év végén elfogadott médiacsomag felépítését, illetve az új médiarendszer szabályozási hátterét. Szavai szerint három ok indokolta a szektor szabályozásának megújítását. A médiaszolgáltatók és a hírközlési hálózatok között tapasztalható, egyre erősödő konvergencia, a jogi szabályozás alkalmatlan és elavult volta, illetve a közmédia “lezüllesztett” rendszere.

Elmondta, hogy már 2007-ben elkezdődött a digitális átállás törvényi kidolgozása, a szakértők és az akkori öt parlamenti párt 2008-ban már dolgozott a médiatörvény átírásán. Ugyanakkor “történelmi pillanatnak” nevezte a négy előterjesztésből álló médiacsomag 2010-es kidolgozását és parlamenti elfogadását is. Az NMHH elnöke újfent hangsúlyozta, hogy az új szabályozás létrejötte előtt ellenőrizetlen, kusza volt a közmédiumok rendszere.

Szalai Annamária az új, a részleteket szabályozó médiatörvény újdonságot jelentő elemei között említette a Közszolgálati Kódex megírását, amely a “közmédia műsorainak vázát” tartalmazza. Az ezt felügyelő testületbe, elmondása szerint nagy társadalmi támogatottságú szervezetek képviselői kerülhetnek be. Kiemelte, hogy a médiatörvény nyomtatott és internetes tartalmakat érintő szabályozása viszonylag szűk körű. Az emberi méltóság és az alkotmányos rend, a magánszféra tiszteletben tartását, a gyűlöletbeszéd tiltását, a kiskorúak védelmét tartalmazza, illetve kitér a reklámkorlátozásokra is. Hozzátette, hogy a sokszor emlegetett, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményére vonatkozó kijelentésekkel szemben a médiatartalmakat csak kérelemre lehet vizsgálni.

 Szalai Annamária a törvény újságírók jogait tartalmazó részével kapcsolatban úgy vélekedett, újságíró, az előző szabályozással ellentétben, ma már nem kötelezhető információközlésre bírósági eljárás során. A regisztrációról szólva a médiatanács elnöke azt mondta, a hatóságnál történő regisztrálás pusztán adminisztratív elem, és “csak azért szükséges, hogy a hatóság tudja, ki a jogalany”.

A Magyarországról az elmúlt években távozott, a hatóságnál regisztrációjukat megszüntető kereskedelmi televíziókról azt mondta, ezek a vállalkozások nem a magas díjak, hanem „a piaci szabályozás nem megfelelő volta” miatt mentek el. Véleménye szerint most jóval megengedőbb lett a szabályozás.

A hatóság szankcióiról azt mondta, hogy “nem a büntetés, hanem a megelőzés van előtérben”. A fokozatosság, az egyenlő elbánás és az arányosság alkalmazását a bíróság is felülvizsgálhatja, így nem igazak azok a vélekedések, miszerint egyes orgánumok a pénzbüntetés nyomán ellehetetlenülnek. Szalai Annamária a hatóság új lehetőségei között említette a társszabályozás intézményét. Az unióban is egyedülálló lehetőség szerint a hatóság közigazgatási szerződést köthet társadalmi érdekképviseletekkel, így a feladataiból átadhat részükre területeket. Az adott szervezet például magatartási kódexet írhat.

Kapcsolódó cikkek