Cselló, fotó: Pixabay.com

Várják a jelentkezőket a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyre

Várják a jelentkezőket a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyre

Március 31-ig lehet jelentkezni a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyre, amely a 30 év alatti csellistáknak kínál lehetőséget a bemutatkozásra. Erről tájékoztatta a szervező Filharmónia Magyarország a médiát.

A Várdai István csellóművész által megálmodott versenyre az 1995. szeptember 1-je után születettek jelentkezését várják a szervezők.

“A verseny nevezési díja 80 euró, fődíja 18.000 euró, ami mellett más értékes nyeremények is gazdára találnak majd”

– olvasható a közleményben.

A zsűri elnöke Frans Helmerson svéd csellista, karmester, tagjai: Anne Gastinel, Keller András, Jens Peter Maintz, Gwen Starker, Santiago Canón Valencia és Várdai István. A verseny előválogatással kezdődik, ennek során a szervezők YouTube-link formájában várják a felvételeket a jelentkezőktől március 31-ig.

A zsűri ezekből választja ki a második fordulóba jutó 12 versenyzőt.

Az ő részvételükkel zajlik majd az elődöntő szeptember 8-9. között, majd az innen továbbjutó 6 versenyző méri össze a tudását a középdöntőben szeptember 11-én. A döntőben a 3 legjobb versenyző lép színpadra szeptember 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. A nevezéshez szükséges kérdőív és bővebb információ ezen az oldalon található.

Kapcsolódó cikkek