Idén is lesz Ördögkatlan Fesztivál

Idén is lesz Ördögkatlan Fesztivál

Immáron 11. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált, amelyre július 31. és augusztus 4. között számtalan színvonalas színházi és táncelőadással, koncerttel, családi és irodalmi programmal, kiállítással várják a közönséget a szervezők a Villányi-hegység közepén. Ez hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

A fesztivál szervezői ebben az évben is minőségi előadásokkal várják a közönséget a rendezvény öt napja alatt Beremenden, Mokoson, Kisharsányban, Nagyharsányban és Villánykövesden – közölte a műsorban Kovács Gerzson táncos, aki 11 éve közreműködője a rendezvénysorozatnak. Hozzátette, a dél-baranyai fesztiválra egyre több látogató érkezik évről-évre, a közreműködők pedig sok komoly, elgondolkodtató előadást hoznak.

A programelőzetes szerint a fesztiválon fellép többek között a Boban Marcovic Orchestar és Tóth Gabi, a PASO, a 30y, a Kiscsillag, a Quimby és a Sorbonne Sexual, valamint Szabó Attila, a Csík zenekar hegedűse. Koncertet ad  Snétberger Ferenc, a Várkonyi Csibészek nevű együttes, a Grund nevű Vígszínházi Fiúzenekar, valamint Frenk. Emellett fellép a Santa Diver Trió, a Balogh Kálmán – Lukács Miklós cimbalomduó, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor is.

A színházi programok között szerepel egyebek mellett Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabja a Tatabányai Jászai Mari Színház előadásában, Martin McDonagh Leenane szépe című előadása a Kassai Thália Színház játékában, Tennessee Williams A vágy villamosa című színműve a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című darabja a Forte Társulat előadásában. A programok között a nézők láthatják még Danyiil Harmsz írásaiból a Kivettem a fejemből egy gömböt című abszurd zenés kabarét a Nézőművészeti Kft. előadásában, az Ördögkatlan Produkció előadásában Mrozek Mulatság című tragikomédiáját, valamint Carly Wijs Mi és ők című előadását.

A fesztiválon lesznek hagyományőrző programok is, emellett több helyszínen naponta gyerekprogramok várják a legkisebbeket. A Circus Marcel kortárs cirkusz társulata Belgiumból érkezik. A fesztivál díszvendége ebben az évben a Magvető Kiadó, Snétberger Ferenc, a Sztalker Csoport és a K2 Színház társulata.

Kapcsolódó cikkek