forrás: pixabay.com

Ez lesz az Eurojackpot Szuperkoncerten

Ez lesz az Eurojackpot Szuperkoncerten

Extra produkciókkal készülnek a szeptember 23-án, szombaton, a Puskás Aréna Szoborparkban rendezendő Eurojackpot Szuperkoncert fellépői, a ByeAlex és a Slepp, valamint a Halott Pénz pedig idei utolsó budapesti fellépésére készül. Erről tájékoztatták a szervezők a médiát pénteken.

A zenekarok pirotechnikai show-val egészítik ki a koncertet, a Halott Pénz 7 tagú zenekara pedig egy 8 fős kórussal is kiegészül a színpadon.

“Az Eurojackpot Szuperkoncerten először cseréli a dj pultot zenekarra a dj-producer, DR BRS”

– áll a közleményben. A szervezők közleményükben kiemelik, hogy a Szerencsejáték Zrt. ötödik alkalommal rendezi meg egyik legnagyobb, ingyenes programját, és a már korábban bejelentett énekesek, Király Linda, Kollányi Zsuzsi, Király Viktor, Biga és Kozsó mellett a színész-énekes

Veréb Tamás, valamint a 2021-es Szuperkoncert egyik fellépője, Lotfi Begi is ott lesz az idei rendezvény színpadán.

Különleges pirotechnikai showelemek, valamint 130 hangszóró, több mint százezer wattnyi hangtechnika, mintegy 300 négyzetméternyi színpad, és közel ugyanennyi ledfal, kivetítő gondoskodik arról, hogy az utolsó sorban állóknak is a legjobb koncertélményben lehessen részük.
A szervezők közleményükben kiemelik, hogy a nemzeti lottótársaság ingyenes eseményére a vonattal, illetve autóbusszal érkezők idén is 50 százalékos kedvezményben részesülhetnek a MÁV-START és a GYSEV Zrt. vonatain, valamint a Volánbusz Zrt. helyközi járatain.

A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

További információ ezen a weboldalon, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain érhető el.

Kapcsolódó cikkek