A magyar zene óriási sikere

A magyar zene óriási sikere

Magyarország rendezheti meg 2015-ben a World Music Expo (Womex) világzenei vásárt. A rendezvény németországi szervezőirodájának döntéséről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán tájékoztatta az MTI-t.

Az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleménye szerint az esemény szervezési jogára a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. együttműködő partnereivel, a Művészetek Palotájával, a Millenáris Parkkal és a Budapesti Fesztiválközponttal együtt pályázott. A hagyományosan októberben megrendezett World Music Expo 2015-ben október 21. és 25. között lesz Budapesten.

Az UNESCO nemzetközi szakmai világzenei vásáraként elismert Womex hazai megrendezése kivételes lehetőség népzenénk, kultúránk népszerűsítésére, a kiadók, a koncert- és fesztiválszervezők, valamint az előadók és a közönség találkozására – hangsúlyozza az államtitkárság közleménye, hozzátéve, hogy a fesztivál előkészítéséhez és lebonyolításához a kormány 2014-ben és 2015-ben összesen mintegy 470 millió forintot biztosít. Mint a Hangvető az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, a Womex a világzene legnagyobb szakmai eseménye, amelynek rendezési jogát 22 más város előtt nyerték el. A budapesti Womex fő helyszínei a Művészetek Palotája és a Millenáris lesznek.

“A Womex egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség. Esemény a műfaj ünneplésére, új tehetségek befutására, üzletkötésre, ismerkedésre a szakma nagyjaival, koncertek és fesztiválok programjának lekötésére, tanulásra és barátságok kötésére. Alkalom a zene ünneplésére. Olyan, mint a filmiparnak a cannes-i filmfesztivál, csak mindig máshol rendezik” – mutatnak rá. A nemzetközi vásáron a szakma krémje vesz részt, a legutóbbi Womexre 98 országból érkeztek küldöttek, köztük 500 lemezkiadó és 600 fesztivál, illetve koncerthelyszín képviseltette magát. 300-nál is több újságíró, köztük 130 rádióriporter tudósított az eseményekről. 450 zenész és közreműködő összesen 70 koncertet adott és 40 konferencia-előadást is hallhatott a közönség.

A Womexet először Berlinben rendezték meg 1994-ben, alig néhány évvel a világzene mint fogalom elterjedése után. Azóta rendeztek Womexet Brüsszelben, Marseille-ben, Stockholmban, Koppenhágában, Rotterdamban, Essenben, Newcastle-ben, Sevillában, Szalonikiben és Cardiffban is, idén pedig Santiago de Compostela ad helyet a vásárnak. A budapesti lesz a 21. Womex és az első, amelyet Közép-, illetve Kelet-Európában rendeznek meg.

A Hangvető közleménye szerint a budapesti rendezéssel a magyar nép- és világzenei szakma régi álma valósul meg. Már az első Womexen lépett fel magyar előadó (az Ökrös zenekar), 2008-ban pedig a Muzsikás kapta a Womex életműdíját. 2011-ben a koppenhágai Womexen mutatkozhattak be magyar előadók a szintén pályázat útján odaítélt megnyitóünnepségen, amelynek szervezője szintén a Hangvető Kft. volt, és amelynek sikere nyitotta meg az utat a mostani rendezés előtt. 2012-ben Lajkó Félix aratott nagy sikert a szakmai fesztiválon és az úgynevezett hét szamuráj – a Womex adott évi programját összeállító zsűri tagjai – között is szerepeltek már magyar szakemberek, 2013-ban Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója, idén pedig Weyer Balázs, aki a budapesti szervező csapat tagja.

A budapesti Womex nagy lehetőség a magyar nép- és világzenei előadók, de az egész régió előadóinak számára is, hogy bekerüljenek a nemzetközi vérkeringésbe – mutatnak rá, hozzátéve, hogy a vásár révén bizonyosan érkeznek majd olyan előadók is a magyar fővárosba, akiket különben talán sosem láthatna a magyar közönség. A pontos program csak jövő májusban dől el, a zsűri ugyanis minden évben hagyományosan akkor dönt az általában sok száz pályázatról.

A vásár, amely várhatóan 12 000 itt töltött vendégéjszakát jelent Budapestnek, a magyar zene exportképessége mellett az ország és Budapest iránti turisztikai érdeklődést is növelheti – olvasható a közleményben. A Hangvető tájékoztatása szerint az állami támogatás mellett a rendezvényt támogatásáról biztosította a budapesti városvezetés és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), illetve a Magyar Rádió Zrt. is, amelyek az esemény beharangozásával, közvetítésekkel és a hagyományosan a Womex-szel egy időben megrendezett európai világzenei rádiós találkozó (EBU World Music Workshop) vendéglátói feladatainak ellátásával is részt vállalnak a rendezvény remélhető sikeréből.

Kapcsolódó cikkek