forrás: pixabay.com

Ő kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Ő kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház művésze vehette át idén a rangos elismerést. A díjat Pokorni Zoltán, a díjat alapító Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere a debreceni Csokonai Fórumban adta át.

“Óriási megtiszteltetés ez számomra, mert azt jelzi, hogy a társulat döntése alapján mind emberileg, mind szakmailag megfelelek ennek a díjnak”

– idézi Harsányi Attilát a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) keddi közleménye.

A Kaszás Attila-díj a hazai színházi élet egyik legrangosabb, nem állami alapítású szakmai díja. Idén rekordszámú, negyven társulat jelölt az elismerésre, ez alapján Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6Szín, és Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére lehetett szavazni augusztus 21-én éjfélig ezen az oldalon. Közülük a közönség voksai alapján került ki a győztes. Richly Gábor, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára korábban elmondta: a Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, nyitva áll minden magyar ajkú színművész, illetve színtársulat számára.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig öt alkalommal is határon túli színművész vehette át ezt az elismerést”.

Az elismerést, amelyet a Hegyvidéki Önkormányzat alapított a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. A díj jelentős anyagi megbecsüléssel is jár: a Kulturális és Innovációs Minisztérium díja bruttó 400 000-ról 800 000 forintra emelkedett 2020-ban, és pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is. A jelöltekkel interjúkat készít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, és sugározza azt felületein. A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt művész komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

A korábbi díjazottak (és jelölő társulataik): Szarvas József (Nemzeti Színház), Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mátray László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mucsi Zoltán (Bárka Színház), Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház), Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház), Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mészáros Tibor (Csokonai Nemzeti Színház), Schneider Zoltán (Radnóti Színház), Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház), Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat), Orosz Ákos (Vígszínház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház), Rusznák András (Radnóti Miklós Színház).

Kapcsolódó cikkek