fotó: pixabay.com

Máraira emlékeznek a Várkert Bazárban

Máraira emlékeznek a Várkert Bazárban

A 30 évvel ezelőtt eltávozott Márai Sándort, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg kedden a Várkert Bazár irodalmi estjén.

Az igazi című esten a szerelmes Máraival, az érzelmek, az emberi kapcsolatok szerzőjével foglalkoznak, aki maga is 63 évig élt házasságban szerelmével, Matzner Lolával – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

“Lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni?”

– teszi fel a kérdést a szerző Az igazi című kötetében. Ez a gondolat a kiindulópontja az azonos című estnek is.

Juhász Anna irodalmár, az est háziasszonya elmondta: Márai ma is nagyon aktuális, 1941-ben írt regényében mai szemmel boncolgatja a szerelem, a barátság témáját.

Felidézte, hogy az író hosszú kapcsolata során sok mindent átélt Matzner Lolával, igazi szakértője a szerelemnek, a szerelmi hármasnak, a vágyakozásnak, a tűrésnek, a válásnak.

A műsor keretében a színpadon Mészáros Tibor irodalomtörténésszel és Tari Annamária pszichológussal beszélgetnek arról, mit jelentett Márai Sándor életében és munkáiban a szerelem. A felolvasószínházban pedig Márai mélylélektani drámájának részleteit hallhatja közönség Tompos Kátya és Hajduk Károly előadásában – mondta Juhász Anna.

“Az előadásban párhuzamba állított szövegek szerepelnek, egymás mellett hangzik majd el a női és férfi vélemény ugyanarról a szituációról”

– fűzte hozzá.

Az esten Az igazi – Judit. és az utóhang, valamint az Eszter hagyatéka című Márai Sándor-regényekből idéznek.

Kapcsolódó cikkek