A Fölszállott a páva tehetségkutató mûsor A Döntõk Döntõje fináléja a Duna Televízióban 2018. december 21-én, fotó: Máthé Zoltán/MTI

Fölszállott a páva: ők győztek 2018-ban

Fölszállott a páva: ők győztek 2018-ban

A Döntők Döntőjével befejeződött a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor különleges évada, amelyet a Duna Televízió pénteken élőben közvetített. A tehetségkutató 2018-as évadában a műsor eddigi legjobbjai mérték össze tudásukat.

A Döntők Döntője fináléjában a nézők szavazatai alapján az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában az erdélyi Borbáth Szilveszter kapta a legtöbb szavazatot. Szóló és párostánc kategóriában Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Fokos Zenekar, a néptáncegyüttesek közül pedig a Jászság Népi Együttes vehette át az OTP Bank egy-egy millió forintos nyereményét, amelyet a versenyzők a műsorban jótékony célokra ajánlottak fel.

A jótékony felajánlásokat követően az OTP Bank további egy-egy millió forintot ajánlott fel a győzteseknek saját célra.

Akik nem szerepeltek a győztesek között, fél-fél millió forintos jutalmat vehettek át. Mindezek mellett 1 millió forintos különdíjat kapott ifjabb Ürmös Sándor cimbalmos.

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes a Fölszállott a páva tehetségkutató mûsor A Döntõk Döntõje fináléjában, a Duna Televízióban 2018. december 21-én, fotó: Máthé Zoltán/MTI

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza hatodszorra megrendezett tehetségkutatójának fináléjában tíz produkciót láthattak a nézők. Az énekes szólisták és énekegyüttesek között Borbáth Szilveszter, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, valamint a Pendely Énekegyüttes lépett színpadra. A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Fokos Zenekart és a Torkos Zenekart, a szóló és páros tánc kategóriában pedig Bulyáki Anettet és Oszlánszki Patrikot és Majer Tamást láthatta a közönség. A néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes és a Szinvavölgyi Néptáncműhely jutott a fináléba.

Az idei évad újdonsága volt, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a döntőbe.
A zsűri: Sebõ Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet mûvésze, a zsûri elnöke, mellette (b-j) Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncmûvész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mûvészeti vezetõje, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa és Diószegi László történész, koreográfus, fotó: Máthé Zoltán/MTI Fotószerkesztõség

A zsűri elnöke volt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékelte a produkciókat. A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezette.

Kapcsolódó cikkek